2024.04.19, Péntek

Új pályákkal bővül a BVSC sporttelepe Zuglóban

MTI

2017.11.17. 15:02

Hárommilliárdos infrastruktúrafejlesztés indul a klubnál, ahol a közeljövőben még több projektet terveznek.

Hirdetés

Közel hárommilliárd forintból újíthatja fel, illetve bővítheti két sporttelepét a BVSC-Zugló sportegyesület. A beruházás során a Szőnyi úti sporttelepen megújul a székház és a kézilabdacsarnok, továbbá geotermikus fűtőrendszert, valamint műfüves nagypályát építenek. A Tatai úton új létesítményt kapnak a labdarúgók, az új öltözők mellett három pályát alakítanak ki részükre. A beruházást a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja.

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke kiemelte: a klub az infrastruktúra fejlesztését illetően újabb, de reményeik szerint nem az utolsó mérföldkőhöz érkezett. „Az első fejlesztést négy-öt év alatt valósítottuk meg, most a hasonló nagyságrendű beruházásra két évet szánunk" - árulta el a sportvezető. Hangsúlyozta: az elmúlt években a versenyzők és a szakosztályok számát illetően is bővült a klub, és amíg az eddigi fejlesztések kizárólag a Szőnyi úti sporttelepen valósultak meg, a mostani már a Tatai útra is hatással lesz.

A klubelnök a jövővel kapcsolatban megemlítette: többéves lemaradását is pótolni tudja a klub a kormánytól kifejezetten arra a célra kapott további háromszázmillió forinttal, hogy a sporttelep szomszédságában fekvő, jelenleg a MÁV tulajdonában lévő területeket a BVSC használatra megkapja. „Így megnyílna a lehetőség a további fejlesztésekre, hiszen már most érezzük ennek az igényét" - nyilatkozta Szatmáry Kristóf.

HelyisportpályasportpályasportberuházásokZugló