2024.04.20, Szombat

Múzeumok, kastélyok és templomok titkaiba pillanthatunk be a hétvégén

MTI

2016.09.16. 15:28

A Kulturális örökség napjain olyan kiemelkedő műemléképületek nyitják meg a kapuikat, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt. A francia gyökerekkel rendelkező nemzetközi eseményt 1999 óta rendezik meg hazánkban, így Pest megye számos településén is.

Hirdetés

A Budakeszi tájházba és a településen élő svábok egykori életébe lehet betekinteni szombaton 10 és 18 óra között. Eredeti állapotában látható a berendezett tisztaszoba és a konyha, de a raktárban tárolt, ki nem állított több tárgy, valamint a digitális archívum is tanulmányozható ezen a napon. A tájház udvarán immár hagyományosan megrendezik a szilvalekvárfőzést: aki legalább egy órán át kavarja a masszát, az egy üveggel hazavihet belőle.

 

Budakeszi tájház

 

Erdőkertesen szombaton és vasárnap sétára várják a jelentkezőket. Az újjáépített faluház után a Bauhaus stílusú katolikus, a modern evangélikus és a nemrég elkészült református templom járható be szakvezetéssel.

 

Erdőkertes, evangélikus templom

 

A Gödöllői Királyi Kastély idén is számos programnak ad helyet a Kulturális örökség napjain: szombaton és vasárnap több turnusban ingyenes szakvezetéssel nézhetik meg az érdeklődők a 20 év kincsei című időszaki kiállítást, valamint a Horthy-bunkert, s padlástúrára is invitálnak a szervezők. Ez utóbbi program során az évszázados gerendák alatt megbújó modern gépészeti megoldásokat mutatják be.

Gomba községben a Fáy-Kenyeres-kúria (Fáy András egykori lakóháza), a római katolikus és a református templom, az iskola és a református régi parókia szerepel az örökségnapi séta útvonalában; a református templom 31 méter magas tornyába a bátrabbak fel is kapaszkodhatnak.

 

Fáy-Kenyers kúria

 

Az Ócsai Tájvédelmi Körzet részét képező öregfaluban is készülnek a hétvégére: az érdeklődők végigjárhatják az utcákat, bepillanthatnak a régi stílusú házakba, ismerkedhetnek a gömöri hímzés rejtelmeivel.

Pomázon egy magánkézben lévő, csak különleges alkalmakkor látogatható farmon álló templom romjaival ismerkedhetnek a régészet szerelmesei, míg Szentendrén a régi művésztelep és a városi tömegközlekedési múzeum is várja a látogatókat. A múzeumban a BKV Zrt. ipartörténeti szakgyűjteménye, mintegy 70 felújított jármű és egyéb tárgyi emlék tekinthető meg műemléki környezetben.

A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben szombaton kerttörténeti és kertművészeti sétát tartanak.

 

Vácrátót, Nemzeti Botanikus Kert

 

GödöllőBudakesziHívogatókultúraGödöllői Királyi KastélyPomázErdőkertesGombaVácrátótÓcsa