2024.12.21, Szombat

A felszámolók világából nincs kiút?

2015.12.22. 11:17

2015. október elején foglalkozott szerkesztőségünk a Kecskeméti Törvényszék elé került, különösen szerencsétlenül járt Vega-Fruit TÉSZ felszámolási ügyével, amelyben pár százezer forintos vitatott szállítói számla oda sorolta a közel 700 milliós forgalmat bonyolító és sok tucat mezőgazdasági termelő termékeinek a piacra jutását segítő céget, hogy a nehézségekkel küzdő Donau-Capital Vagyonkezelő kezébe került. A bíróság által 2015. december 4-én meghozott határozat, amelyben megszüntetik a cég elleni zajló felszámolást, úgy tűnik, hogy nem valaminek a végét, hanem valami sokkal rosszabbnak a kezdetét jelenti.,

Mint arról korábban a bacsmegye.hu már beszámolt, ez esetben a szinte vétlen nagyvállalkozás vezetői, ami családi keretek között működik, egy nem megfelelő figyelemmel kezelt postai értesítő miatt kerültek ebbe a kálváriába. Sajnos a Kecskeméti Törvényszék levelében, amit csak késve vettek át, az szerepelt, hogy befizetik-e a pár tízezer forintos eljárási díjat, vagy vállalják a felszámolást, és miután nem jelentkeztek, a felszámolás kezdetét vette… (a céghez naponta sok tucat levél érkezett!) A folyamatról immár kijelenthető, hogy a felszámoló vitatható hozzáállása, egyesek vélhető szerény anyagi érdeke miatt egy sokszázmilliós cég és vele a sok-tucatnyi partnere lehetetlenülhet el.

Az ügyintéző elérhetetlen, külföldön van

Mára nem mondható barátinak a felek egymás iránti viszonya, hiszen a cég tulajdonosai Dr. Kardos Gyula közbenjárásával a főügyészségen jelentették fel a felszámolót. Különös módon a felszámoló ügyintézőjének, Galgóczy Bélának a megbízásából pedig Hajnal Béla könyvvizsgáló tett feljelentést az általa felszámolásban álló társaság ellen a NAV-nál. (Szerkesztőségünk jelen írás összeállítása során megpróbálta elérni a felszámolót, de sem Galgóczy Bélát, sem Hajnal Bélát nem sikerült elérni. Galgóczy Béla telefonja egyszerűen ki van kapcsolva, Hajnal Béla pedig Horváth János tulajdonostársának az elmondása alapján, külföldön tartózkodik. (Horváth János mentségére legyen mondva, aki mint elmondta 20 százalékos tulajdonosa a Donau Capital Kft-nek, hogy ugyan nem adta meg Hajnal Béla telefonszámát, viszont megígérte, hogy megkeresésünket jelezni fogja Hajnal Bélának, aki belátása alapján vissza fog hívni bennünket. Erre jelen cikkünk megjelenésig nem került sor, ha Hajnal Béla válaszol a kérdéseikre, akkor szerkesztőségünk vállalja, hogy meg fogja jelentetni.)

Mit ér a bírósági határozat?

A Kecskeméti Törvényszék valóban rendkívül példásan járt el ebben az ügyben, amelyben a felszámolónak, a Vega Fruit TÉSZ tulajdonosai ügyvédi letétbe helyeztek tízmillió forint + Áfa összeget (!), így a bíróság miután áttekintette a felszámoló által végzett munkát, azért egyszeri ötmillió forint + Áfa díjazást határozott meg.

A Mikulás talán nem is hozhatott volna szebb ajándékot a szerencsétlenül járt tulajdonosoknak, akik a december 6-án átvett határozat átvétele után pár hét elteltével, miután továbbra sem történik semmi, joggal aggódnak a jó szerencséjük miatt. Ugyanis ennek a nagy forgalmú társaságnak korábban százmilliós nagyságú támogatást tudtak szerezni, amely pályázatnak értelemszerűen vannak elszámolási kötelezettségei, amit miután ki vannak szorítva az ügyvezetői státuszból alig, vagy egyáltalán nem tudnak ellátni. Logikus, hogy az jut eszükbe ezt a nemtörődömséget látva, hogy a cég 500 milliós nagyságú eszközeire fájhat valakinek a foga, amire jó eséllyel aprópénzért lehet majd szert tenni, ha ellehetetlenül a cég. Talán pont a Donau-Capital lesz, aki a felszámolási eljárásban „kénytelen” lesz értékesíteni a cég vagyonelemeit a hitelezői igények kifizetése okán…

A támogatást vizsgáló VPOP mellett a NAV is értelemszerűen figyelemmel követi az eseményeket, így mindent megtesznek vélhetően, hogy az állami támogatás ne kerüljön ebek harmincadjára. Viszont amíg a cég tulajdonosai nem járhatnak el a társaság ügyeiben, addig az idő csak halad, a karaván pedig azt hozhatja, hogy a különböző hatóságok döntéseket kénytelenek hozni. A döntéseik viszont, amelyekhez a különös érdekeket feltételezhető felszámolótól kap információkat, egészen bizonyosan a cég jövőjére vonatkozóan azt fogják okozni, hogy ez a szépreményű társaság tönkremegy.

Több, mint felháborító!

Mégis meddig kell „bűnhődnie” egy magyar mezőgazdasági termékeket feldolgozó és forgalmazó társaságnak Magyarországon, egy tényleg egyszerű tévedése miatt? És hogyan lehetséges egyáltalán, hogy a hónapról-hónapra végrehajtási bírságok alá vont felszámoló viszont nem foglalkozik semmivel? Sőt, érdemben vele sem foglalkozik senki? Szó szerint megáll az ész, hogy rendes magyar embereket a saját hazájukban egy ilyen végletes meghurcoltatás éri, ami ellen mindenki széjjeltárja a kezét és rendeletekre, jogszabályokra hivatkozva hárítja el magáról a felelősséget.

Miközben a megoldás annyira egyszerű lenne, hogy a felszámoló elfogadja a bírósági határozatot, vele együtt elfogadja azt az ötmillió forint + Áfát, ami számukra ügyvédi letétben áll. A cég valódi vezetői pedig végre a VPOP és a NAV elé állhatnának, hogy a valódi pályázatuk, valódi eredményeit felmutassák és végre tehetnék a dolgukat, bizonyosan még sokkal nagyobb odafigyeléssel, mint tették azt korábban.

Hát nincs ebben a mi országunkban igazság? Mert akkor mondjuk ki, hogy Magyarország 2015-ben a „Hajnal Bélák” országa, és akkor nem kell itt küzdeni senkinek semmiért, se családtámogatással, se adósmentéssel, se rezsivel, se migránsokkal...

Galéria

Gazdaságfelszámolás

Ajánljuk még