Facebook  Twitter

Így élesztik újjá a zártkertek gyümölcsöseit és szőlőit

Így élesztik újjá a zártkertek gyümölcsöseit és szőlőit

pestpilis.hu

2017.08.30. 11:44

A mintaprogram biztató eredményeket hozott, így hamarosan kétmilliárdos keret nyílik vissza nem térítendő támogatással. A mezőgazdasági mellett a közösségi felhasználás is cél.

Hirdetés

Átfogó Zártkerti Programot indít a kormány – derült ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményéből. A program célja a több mint egymillió, jelentős részben elhanyagolt állapotú zártkerti ingatlan fejlesztése. A mintegy 200 ezer hektárnyi zártkert ingatlanokhoz a tárca létre kíván hozni egy háttér-infrastruktúrát, ami a területek újra gondozásba vételét, illetve a megközelítésüket segíti elő.

Az elsődleges cél a mezőgazdasági célú használat elősegítése, ugyanakkor a kertek közösségi funkciót - oktatás, szemléletformálás, hagyományőrzés – is támogatni akarja az FM.

A hazai forrásból fedezett programban 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre, amelyhez önerőre sincs szükség.

A mostani kezdeményezés előzményeként a minisztérium 2015-ben elindított egy hasonló célú mintaprogramot. A közlemény szerint ennek tapasztalatai azt mutatják, hogy a zártkerti szőlőhegyek, valamint gyümölcs- és zöldségterületek pusztulása visszafordítható.


Mire lehet pályázni?

A programra  önkormányzatok vagy önkormányzati konzorciumok pályázhatnak, projektenként megközelítőleg 10 millió forint mértékben, így várhatóan mintegy 200 település jut fejlesztési forráshoz. Az alábbi  csoportokba sorolható kisléptékű beruházásokhoz kapcsolódva valósulhatnak meg a fejlesztések:

  • zártkerti utak járhatóvá tétele;
  • víz vételi lehetőségek biztosítása;
  • áram vételi lehetőségek biztosítása;
  • vadvédelmi kerítések telepítése.

A program meghirdetése várhatóan 2017 év végéig megtörténik.

mezőgazdasághelyi termékek

Hirdetés