2024.04.18, Csütörtök
Európa legmodernebb Intersportja nyílt meg az Alleeban
ALLEE - Facebook

Európa legmodernebb Intersportja nyílt meg az Alleeban

MTI

2018.03.24. 17:03

Az ezer négyzetméteres üzlet az áruházlánc 1,2 milliárd forintos fejlesztési programjának köszönhetően nyitott ki új köntösben.

Hirdetés

Az Intersport 1,2 milliárd forintos fejlesztési programjának keretében, az újbudai Allee bevásárlóközpontban megnyílt a régióban a kereskedelmi lánc legmodernebb áruháza - közölte az Intersport pénteken.

A több mint 40 országban jelen lévő, a világ egyik legnagyobb sportszer-kereskedelmi hálózatának számító Intersport 2017-ben indította el magyarországi modernizációs programját. Tavaly a szombathelyi után a budaörsi áruház kapott teljesen új arculatot, a 3000 négyzetméterre növekedett egység a régió legnagyobb Intersport áruházává vált.

Az idén folytatódó program során a cég a közelmúltban Zalaegerszegen újította meg áruházát. Ezt követte a budapesti Allee bevásárlóközpontban a napokban megnyitott közel 1000 négyzetméteres áruház.

Horváth Csobán, az Intersport Magyarország ügyvezető igazgatója a közlemény szerint kiemelte: a Magyarországon már 14 áruházzal jelen lévő sportszer-kereskedelmi hálózat az idén is újabb munkahelyeket teremt, bővíti csapatát. Az Intersport Magyarország éves forgalma több mint hatmilliárd forint.

áruházÚjbuda