2024.10.07, Hétfő

A szeretet mint tőke - a borvilág magyar Oscar-díjasa a mozivásznon

mti

2016.12.08. 11:56

A legismertebb magyar borász szakmai és lelki útkeresését vázolja fel az Urániában és a köztévében is műsorra kerülő portréfilm.

Magyarország legelismertebb borásza, Szepsy István portréját rajzolja meg Tallián Hedvig és Tóth Gábor A szeretet mint tőke című dokumentumfilmje. Az 50 perces alkotást az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtartandó csütörtök esti díszbemutató után a köztelevízió is műsorra tűzi.


Tokaj igazi arca egy pohár borban

A Tokaj-Hegyalján, Mádon található mádi Szepsy Pincészetet 2013-ban világ száz legjobb borászata közé választotta be a Wine and Spirit Magazine New York-i borszaklap. Ugyanabban az évben Szepsy István megkapta a borvilág Oscar-díjának számító Les Seigneurs du Vin elismerést is.

A filmet készítő Tallián Hedvig újságíró az MTI-nek részletesen beszámolt az alkotás születéséről. Ebből kiderült, az első bor, amely számára megmutatta számára Tokaj igazi arcát, Szepsy Istvántól származott. Rövidesen személyesen is felkereste a borászt, és mára egy kötetnyi interjút készített vele különböző újságok és a Katolikus Rádió számára. Egy 2014-es, a Műcsarnokban megtartott beszélgetésük viselte A szeretet mint tőke címet, amelyet aztán a portréfilm is megkapott.


Öt évszázados családi hagyományokra építenek

A filmhez szükséges anyagot hat éven keresztül forgatták Tóth Gábor operatőrrel, az alkotás felrajzolja Szepsy István szakmai és lelki útkeresését. A nézők a mádi Szent Tamás-dűlőt is megismerhetik rügyfakadástól az aszúszemek megszületéséig.

A nézők a mádi Szent Tamás-dűlőt is megismerhetik rügyfakadástól az aszúszemek megszületéséig. Tallián Hedvig úgy fogalmazott, Tokaj-Hegyalja Magyarország presztízs borvidéke, ezért az ottani borászok vállára is különleges súly nehezedik.

A borász mellett a filmben megszólalnak pályatársak, szakírók, családtagok - többek között ifjabb Szepsy István borász -, és kirajzolódik az a szellemi háttér, amelyből Szepsy István elindult. A család egyik őse az 1576-ban született Szepsi Laczkó Máté, akihez az aszú első leírása fűződik.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatásával forgatott portréfilmet 2017. január 15-én a Duna World csatorna is műsorára tűzi.

Ajánlóborfilm