2024.10.12, Szombat

Élni muszáj: a málenkij robot áldozataira emlékeznek a Dunakanyarban

MTI

2017.01.12. 15:55

A Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévéhez kapcsolódóan háromnapos rendezvényt tart a Kismarosi Német Nemzetiségi Önkormányzat péntektől vasárnapig.

Néder Sarolta főszervező elmondta, hogy az Élni muszáj elnevezésű programsorozat keretében rendhagyó történelemórán és konferencián lehet részt venni. Bemutatnak két dokumentumfilmet, valamint kiállítás tekinthető meg. Az esemény különlegessége, hogy az anyagok jelentős része először kerül nyilvánosságra.

Arra a csaknem hatszáz emberre gondolnak vissza, akiket 1945 januárjában hurcoltak el Zebegényből, Kismarosról és Nagymarosról „jóvátételi munkára” vagy „málenkij robotra”, azaz kényszermunkára a Szovjetunió kolhozaiba, bányáiba, gyáraiba. Sokan soha nem térhettek haza. A második világháborúban hadifogollyá tett civilek 16-45 évesek voltak, és nőket is elvittek. A három település évek óta közösen ünnepel, ilyen nagyszabású rendezvényt azonban még nem tartottak. Erre az emlékév nyújtotta pályázati keret ad lehetőséget.

Péntek délelőtt a három település hetedik és nyolcadik osztályosai rendhagyó történelemórán vehetnek részt, ahol például QR-kód használatával kerülhetnek közelebb a múlthoz. A szombati konferencián Bognár Zalán történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense tart előadást, akit arra kértek fel a szervezők: világítson rá a politikai elhurcoltak és a tömeges elhurcolások közötti különbségre, valamint arra, hogy mi volt az internálás és a kitelepítés történelmi háttere. Sok érintett és hozzátartozó számára még ma sem világos, pontosan mi is történt velük.

 

Az áldozatok és hozzátartozóik aktívan közreműködtek a tárlatban

A rendezvénysorozat részeként bemutatnak két dokumentumfilmet: az Élni muszáj a kismarosiak, a Történelem mi vagyunk a nagymarosiak visszaemlékezéseiből készült, és mindkettő egyórás. Az archív anyagokkal gazdagított filmek nyersanyagát részben 2007-ben, részben tavaly nyáron forgatták. Az utolsó pillanatban, ugyanis szomorú tény, hogy már csupán alig néhányan élnek az áldozatok közül.

A Veritas Történetkutató Intézet és az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége vándorkiállítása mellett a Kismarosi Német Nemzetiségi Önkormányzat egy páratlan kiállítással készül - hangsúlyozta Néder Sarolta. A tárlat jelentős része az 1990 óta dobozban lévő archív anyagokat dolgozta fel, a mai kornak megfelelő technikákkal.

A főszervező közölte, hogy a kutatómunka során fontos és különleges dokumentumok jutottak el hozzá, és az utolsó pillanatokban is sokan keresik meg szeretteik feldolgozatlan történeteivel. Az alkotói folyamatba az áldozatok hozzátartozóit is bevonta. A dunakanyari svábok virtuális múzeumaként honlap is készült, amit folyamatosan töltenek fel tartalommal.

AjánlókiállításfilmtörténelemNagymarosKismaros