2024.10.13, Vasárnap
Így változik a közlekedés rendje a Forma-1 Magyar Nagydíj alatt
police.hu

Így változik a közlekedés rendje a Forma-1 Magyar Nagydíj alatt

police.hu

2016.07.14. 12:06

Érdemes végigböngészni, mely útvonalak lesznek ebben az időben nehezen járhatóak.

2016. július 21. és július 24. között kerül megrendezésre a Forma-1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen, melynek rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre. A biztosításban az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt.

A magyar rendőrök munkáját szlovák, román és osztrák rendőrök is segítik. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező szurkolók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk.

A sportrendezvényre egyaránt nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, amely a település és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek.

A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján – csütörtöktől reggeltől hétfő reggelig- megállási tilalom lesz érvényben.

A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok. 

 

A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:

  • Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, de a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé közlekedhetnek járműveikkel.
  • Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom engedi – szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom.  (A versenypályára való gyors kijutást buszjáratok segítik!) A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs!
  • A Kerek tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba - csak a főbejárat felé -, délután szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.
  • Az M3-as autópálya 19.200-as méterszelvényében lévő ideiglenes kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap - a futamot követően – az autópálya felhajtó felé Budapest irányába és az ideiglenes kihajtón keresztül – M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül – M31-es autópálya (díjmentesen használható) - közlekedhetnek Budapest felé.
  • Az Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel délután 15.00 óráig, ezt követően megfordul a forgalmi rend.
  • A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 6/A kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.
  • A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé, a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom.
  • A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába.

 

Vasárnap, a versenyt követően lezárásra kerül a Kerek tótól a Mogyoród, Templom tér irányába vezető útszakasz.

Ebben az időszakban kizárólag a gyalogos forgalom haladhat a Templom tér, illetve a Dózsa György út irányába, ahonnan a menetrend szerinti buszjáratok indulnak vissza a fővárosba, valamint a mogyoródi HÉV állomáshoz.

A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé haladhatnak, valamint a víztorony irányba, Szilasliget felé.  A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalon keresztül. Így a Mogyoród, Fóti útra juthatnak el az autósok.

 

Az idei évben a boxutca látogatása 17:00 órától 19:00 óráig tart!

A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Javasolják, hogy a gépkocsikkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.

 

2016. július 21. és július 25. között (hétfő reggelig) a versenypálya közelében ideiglenes rendőrőrs működik majd. 

forrás: police.hu / galeria.vezess.hu

Ajánljuk még