2024.10.05, Szombat

Megújult a Budakeszi Vadaspark madárrészlege

vadaspark-budakeszi.hu

2016.07.30. 13:22

Az újításoknak köszönhetően a látogatók mostantól szebb és még élhetőbb környezetben láthatják az ott vendégeskedő szárnyasokat.

A Budakeszi Vadaspark 2010 óta folyamatosan zajló felújításának és korszerűsítésének újabb lépéseként a madárrészleg esztétikai, valamint állat- és egészségvédelmi változásokon esett át.

A madárrészleg faépítményei az 1979-ben nyílt Budakeszi Vadaspark legpatinásabb létesítményei közé tartoztak – és mint ilyeneket, az idő vasfoga kikezdte. A vadaspark szakemberei ezért a röpdesor régi faszerkezetét felújították, a felületkezelés során pedig új színt kapott. Az új, világosabb borításnak köszönhetően a ketrecek szebbek, beláthatóbbak, élhetőbbek lettek, a látogatók ezáltal még közelebb érezhetik magukhoz az ott élő állatokat.

Szilágyi Zsolt, a Budakeszi Vadaspark gondozója elmondta: „Az esztétikai „ráncfelvarráson” túl a felújításnak állat- és egészségvédelmi okai is voltak. A régi faszerkezet meglazult elemei miatt a madarak jobban ki voltak téve a kisragadozóknak, például a nyesteknek. A megújult és megerősített madárrészlegnek köszönhetően most ez a veszély elhárult. Továbbá átalakítottuk az egyes ketrecek berendezését is, méghozzá fajspecifikusan, hogy minden egyes lakónk igényeit a lehető legmegfelelőbb módon tudjuk továbbra is kiszolgálni. A baglyok lábkímélő, műfüves megoldásnak örülhetnek, és újabb társas kifutókat is kialakítottunk, hogy a békésen egymást megtűrő madárfajokat, például a szarkánkat és a kacsákat együtt lehessen látni.”      


A megújult madárrészleg két szajkónak, egy hollónak, két macska-, illetve egy gyöngybagolynak, két fácánnak, egy szarkának és egy komplett kacsaállománynak fog az eddiginél is még szebb otthont nyújtani. 

A megszépült röpdesor mellé a Budakeszi Vadaspark szakemberei felújított pihenőrészt is kialakítottak padokkal, az egyes madarakhoz pedig új, az eddiginél is bővebb tudnivalókat tartalmazó információs táblák kerültek. 

forrás: vadaspark-budakeszi.hu