2024.10.04, Péntek

Áprilisban jubilál a Szentendrei Tavaszi Fesztivál

2016.03.08. 09:00

Igazi kulturális, összművészeti zsongás fogadja a Szentendrére látogatókat, hiszen Tavaszi Fesztivál keretén belül számos promram közül választhat majd a közönség.

2016. április 8-24. között ismét igazi kulturális, összművészeti zsongás fogadja a Szentendrére látogatókat, hiszen a Tavaszi Fesztivál keretén belül több, mint 30 színházi, zenés, irodalmi és ismeretterjesztő programra kerül sor, valamint 10 kiállítás közül választhat majd a közönség.

Az immáron jubileumi, harmincadik alkalommal megrendezésre kerülő programsorozat célja, hogy a tavaszi időszakban kiemelkedő színvonalú kulturális kínálatot nyújtson a városban és a térségben élőknek, valamint a hozzánk látogatók számára.

A művészeti koncepció továbbra is kettős: egyrészt teret biztosít az itt élő alkotóknak és művészeti együtteseknek a helyben történő bemutatkozásra, másrészt pedig igyekszik minél szélesebb körben és témában fellépési lehetőséget kínálni a különböző magyar produkcióknak. Új színfoltja a Fesztiválnak, hogy a kínálatában hosszú évek után idén újra határontúli színházi előadások is szerepelnek, ráadásul ezek egyike több szempontból is különleges, hiszen lakásszínházi előadást most először láthat a közönség Szentendrén.

Ezen kívül igazi széles repertoár várja zenekedvelőket. Így pl. az ElevenKert színpadán, az “Ági és Fiúk” és vendégeik Kontroll Csoport dalokat játszanak, felcsendülnek majd a Bizottság számai ef.Zámbó István “Öcsike” és zenésztársai tolmácsolásában, a Pest Megyei Könyvtár Színháztermáben pedig fellép többek között Péterfy Bori a Love Band nevű zenekarával, a Hot Jazz Band, illetve a Misztrál és Bolba Éva is a Jazzterlánccal.

forrás: szentendre.hu

Galéria

SzentendreHelyiTavaszi Fesztivál