2024.10.09, Szerda

Átadták a dabasi utánpótlás központot

2016.06.28. 10:22

Ünnepélyes keretek között átadták az FC Dabas Sportegyesület új Utánpótlásközpontját.

Ünnepélyes keretek között átadták az FC Dabas Sportegyesület új Utánpótlásközpontját. A dabasi Utánpótlásközpont a térség labdarúgó bázisa. Az eseményen jelen voltak az egyesület sportolói, szurkolói, támogatói az MLSZ megyei vezetői és az együttműködő egyesületek képviselői.

A közel 400 millió forintos beruházás 31 TAO támogatást biztosító cég hozzájárulása és Dabas Város Önkormányzatának önrész biztosítása révén valósulhatott meg. Az épületben a játékosokat kiszolgáló helyiségek és szertárak mellett orvosi szoba, kondicionáló terem, wellness részleg és konferenciaterem is létesült. 



Az avatóünnepség az egyesület 6 dobogós csapatának díjazásával vette kezdetét, majd Pánczél Károly országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelte, hogy a megvalósult beruházás a dabasi térségnek egy akkora léptékű fejlődést jelent, mint egy évtizeddel ezelőtt a Dabasi Sportcsarnok megvalósítása.



Benkő Tamás az MLSZ Pest megyei igazgatója az önkormányzat támogatását emelte ki,amely elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy a létesítmény ilyen minőségben jöjjön létre.

Kőszegi Zoltán polgármester, az egyesület elnöke a sport társadalmi szerepéről, nemzetstratégiai fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy a dabasi egyesületnek több mint háromszázötven játékosa van, és szeretné, ha ez a létszám akár kétszeresére emelkedne a közeljövőben, hiszen a megépült központ megfelelő hátteret, 21. századi körülményeket biztosít az egyesület további fejlődéséhez. 

Miután a létesítményt Szalka Mihály plébános felszentelte, a támogató cégek képviselői, az MLSZ Pest megyei igazgatósága és az egyesület vezetői átadták az intézményt a népes résztvevő közönségnek.

A szezonzáró sportnap délutánja a Magyar Öregfiúk válogatott és az FC Dabas SE öregfiúk válogatott barátságos mérkőzésével zárult.

forrás: dabas.info.hu

Galéria