|
Négy külföldi és három magyar vállalat - köztük a ceglédi központú Ecseri Kft. - nagyberuházását támogatja a kormány összesen több mint 19 milliárd forinttal, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. |
|
A miniszter ismertetése szerint a kormány szerdán fogadta el előterjesztését a hét vállalat beruházásához nyújtandó állami támogatásról. A vállalatok összesen 99,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat és ezzel 2065 új munkahelyet teremtenek - tette hozzá. Támogatásban részesül három autóipari vállalat - a német Bosch, az indiai SMR, és a japán Exedy Dynax -, valamint a svájci Interspan Faipari Kft., továbbá három magyar cég, a könnyűfémöntéssel foglalkozó Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a baromfivágással és -feldolgozással foglalkozó Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. és az MCS Vágóhíd Zrt. forrás: cegledinfo.hu fotó: ecserikft.hu |

Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.