2024.12.03, Kedd

Ceglédiek a színház világnapját ünnepelték

2016.03.30. 15:36

Zenés játékkal ünnepelték Cegléden a színházi világnapot. Teltházas közönség előtt, hatalmas sikert aratott a Havasi Gyopár című darab.

Zenés játékkal ünnepelték Cegléden a színházi világnapot. Teltházas közönség előtt, hatalmas sikert aratott a Havasi Gyopár című darab. A Patkós Irma Színház évek óta kedveskedik a városnak egy-egy színházi előadással március végén. Ünnepi beszédet az alpolgármester mondott, és két elismerést is átadtak: Patkós Irma emlékérmet kapott Majláth Árpád, Csiki Eszter pedig a színház örökös tagja lett.

Idén zenés darabbal készültek a Patkós Irma Színház tagjai. Teltházas közönség előtt mutatták be a Havasi Gyopár című darabot. A színházi világnapot 1962 óta tartják március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. "Mit tud nekünk mondani a színház? - Bármit. A színház bármit el tud mondani." - mondta az előadás elején Andó László, a Patkós Irma Színház igazgatója.

A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet és tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjünk a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását - mondta köszöntőjében az alpolgármester. "Mi, akik rendszeresen összegyűlünk egy-egy színházi előadás alkalmából, hogy sírjunk és nevessünk, emlékezzünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk és elképzeljünk valamit, s átadjuk magunkat a játéknak, hagyjuk magunkat elvarázsolni minden alkalommal." - fogalmazott Hegedűs Ágota.

A kilenc fős darabban ismert dalok is felcsendültek, a vicces jelenetekkel pedig vidám perceket szereztek a fiatal színészek a közönségnek. Az előadás óriási sikert aratott, percekig tartó tapssal jutalmazták a nézők a játékot.

Az előadás végén két elismerést is átadtak. Csiki Eszter a színház örökös tagja lett, a színház koreográfusa, Majláth Árpád pedig Patkós Irma emlékérmet vehetett át.

forrás: cegled.hu

Galéria

színházCeglédHelyiHavasi Gyopár