2024.10.07, Hétfő

Egyetlen tehetség se vesszen el!

2016.02.20. 22:06

A Magyar Labdarúgó Szovetség utánpótlás-nevelő programjának elsődleges célja az, hogy egyetlen tehetség se vesszen el.

A Magyar Labdarúgó Szovetség utánpótlás-nevelő programjának elsődleges célja az, hogy egyetlen tehetség se vesszen el.

"Eddig nem volt ilyen rendszer az utánpótlásképzésben Magyarországon, ez német mintára indul el. A legfontosabb, hogy megkapják az egységes képzést Kelet- és Nyugat-Magyarországon is ezek a fiatalok, akik később korosztályos válogatottak lehetnek" - mondta Sipos Jenő.
Az új, megyei szinten működő tehetségfejlesztő program lényege, hogy a 12-14 éves korosztály legtehetségesebb játékosai egységes, minőségi képzést kapjanak, így megfelelő technikai, taktikai, fizikai készségek birtokában álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére. Budapesten és Pest megyében két-két, a többi megyében egy-egy tehetségközpont alakul meg.
A program az ötfős megyei stábok - két edző és egy-egy kapusedző, erőnléti edző, fizioterapeuta - felkészítésével indult, majd a központok az MLSZ szakmai stábjával közösen február végén, március elején kiválasztják azokat a fiatalokat, akik tavasztól a három korosztályban (U12, U13, U14) heti egy alkalommal közösen gyakorolnak. A program keretében május végétől regionális tornákat rendeznek a megyei csapatok számára, később regionális válogatottak alakulnak ki, amelyek tagjai rendszeresen együtt készülnek majd Telkiben a szövetségi edzők irányításával.
Klement István, a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség szakmai igazgatója kifejtette, az egységes irányelvek mentén működő megyei központok nem a már létező labdarúgó-akadémiák alternatívái, sokkal inkább azok rugalmas kiegészítői lesznek. Győr-Moson-Sopron megyében például a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia a szakmai program központja.

forrás: mti

fotó: retrofm.hu

Galéria

FókuszbanlabdarúgáslabdarúgástehetségMLSZ