2019.02.16, Szombat

Hirdetés

Emléktáblát avattak a budaörsi vasútállomáson

Emléktáblát avattak a budaörsi vasútállomáson

2016.01.20. 14:57

Hirdetés

Hetven évvel ezelőtt Budaörsön vette kezdetét a magyarországi németek kitelepítése. Az első vagonok a budaörsi vasútállomásról indultak, ahol ma emléktáblát avattak. Az eseményen Wittinghoff Tamás polgármester mondott ünnepi beszédet.

"Vannak helyek, melyek a történelem tanúi lehetnének. Mennyi mindent láthatott ez az épület, ez a vasútállomás!

Majdnem napra pontosan 70 évvel ezelőtt, 1946. január 19-én ezen a pályaudvaron borzalmas dolgok történtek. Itt kezdődött el a magyarországi németek erőszakos kitelepítése, innen indultak útjukra az első vagonok, amelyekről azt sem tudták a bennük összezsúfolt emberek, hogy hová mennek. S a társadalom nagy része most is némán asszisztált…
A némaság persze nem jelentett mindenki részéről teljes passzivitást, hiszen voltak olyanok is, akik előkészítették, végrehajtották az akciót, és nem kevesen olyanok, akik már a svábok távozása óráiban kirabolták a magukra hagyott lakásokat. 
Budaörs sok évszázados története ezen a napon kettétört. A mintegy nyolcezer német ajkú lakos közül a folyamat végén alig maradtak 800-an itthon. Voltak, akik már a háború végén elmenekültek, a többieket 1946-47 folyamán űzték el otthonaikból.
A hivatalos sajtó, például a korabeli MTI tudósítója már-már idilli képet festett a kitelepítés folyamatáról, hangsúlyozva, hogy a hatóságok mindenben igyekeznek a leghumánusabban eljárni. A későbbi titkos jelentésekből és a visszaemlékezésekből természetesen teljesen más kép bontakozik ki.
De nézzük, mit is írt az MTI az eseményekről:
„Az újságírók ezután az elöljáróság udvarán végignézték a kitelepítendők gyülekezését. Megállapították, hogy a hangulat teljesen nyugodt, sem ellenállásnak nyoma nincs, sem jelenetekre sor nem került. A kitelepítendő családok szekerekre pakolnak és szekérrel hajtanak ki az állomásra. 
A 100 kilós batyukat nem is kell ellenőrizni, mert láthatólag senki sem igyekszik ezt a súlyhatárt túllépni. A csomagban egyébként mindenki olyan értéktárgyát viszi, amilyet óhajt,
A kitelepítő szervek a legmesszemenőbbig gondoskodtak arról, hogy a családok együvé kerüljenek és a kocsinként harminc embert szigorúan ezen az alapon válogatták össze. Minden kocsiban petróleumlámpa és kályha van.”
Egészen máshogy emlékezett Leopold Deigner, az egyik kitelepített: 
„Két órán belül össze kellett pakolni, és a házat is el kellett hagynunk. Bénultan ültünk, senki sem tudott világosan gondolkodni. Nem tudtuk, mitévők legyünk. Anya sírni és jajveszékelni kezdett, és mi is bekapcsolódtunk. Apánk volt az, aki először erőt vett magán, és megkérdezte, hol van az a hivatal, amely a kitelepítést felügyeli.”
Josef Hauser pedig így ír visszaemlékezéseiben: 
„Budaörs vasútállomásán áruszállító vagonokba raktak minket, melyekben kis kerek kályha állt. Farkasordító hideg volt. Személyszállító kocsi nem volt számunkra. A szállítás a marhavagonban, melybe 30 személyt bezsúfoltak, embertelen volt, mivel nem volt szaniter berendezés (WC). Gyerekek, felnőttek, idős és beteg emberek nyolc napig utaztunk, amíg megérkeztünk Németországba. Igazság szerint a kiutasítás nem »szabályszerűen és emberi módon« ment végbe, ahogy ebben a Szövetséges Hatalmak 1945. augusztus 2-án a Potsdami Egyezményben megállapodtak és rögzítették. Az elűzöttek nem követtek el semmit. Kimondhatatlanul és elképzelhetetlenül igazságtalan volt olyan embereket elűzni hazájukból, akik mindig csak szorgalmasan dolgoztak. Az elűzőknek csak egy járt a fejükben, hogy a valódi tulajdonosok vagyonából meggazdagodjanak; ez rablás és lopás volt! 8 nap marhavagonban eltöltött kínokkal teli utazás után az új hazában voltunk. Nyomor, fájdalom, sírás és diszkrimináció töltötte meg szívünket. Elvették a hazánkat. De még reméltük, hogy győzhet az igazság, és egy napon visszatérhetünk a régi hazánkba. Az új hazát csak nehezen, vonakodva szoktuk meg. Honvágy kínozta az időseket, de minket, fiatalokat is. Amikor átmentünk a városon, találkoztunk idősekkel, akik csak a szeretett, jó öreg hazájukról, Magyarországról tudtak beszélni. Mindig kérdés maradt, mikor térünk megint haza. A kínzó honvágyba nemsokára néhányan belehaltak. Miután honfitársainkat ilyen módon vesztettük el – ők visszatértek az örök hazába – csak ezután tudtuk Obrigheimot az igazi hazánknak tekinteni."
De a hivatalos jelentések sem egyeznek azzal, amit a korabeli MTI látni vélt.
A pályaudvarra őrségként kivezényelt rendőrség beült a szerelvény közepén részükre kijelölt kocsiba, és nem törődtek semmivel. Mivel a rendőrlegénység ilyen felületesen látta el szolgálatát, megtörtént az is, hogy orosz katonák egyes kitelepítendők személyi poggyászát elvitték – írja az egyik jelentés.
A harmadik transzport január 25-én indult Budaörsről. Ennél a szerelvénynél történt az a szomorú eset, amikor Schweitzer János 69 éves kitelepített fejére zuhant a poggyásszal megrakott csomagtartó, és mire kihúzták addigra megfulladt. Ez rögtön a vonatindulása után történt, Bicskén dobták ki őt a vonatból.
Péter Gábor, a Politikai Rendőrség vezetője pedig a karhatalomra panaszkodott
„Legnagyobb szégyenfoltja a budaörsi kitelepítésnek a karhatalom viselkedése. A rendőrök fegyelmezetlenek, a borpincékben részegeskednek, éjjel őrhelyeiket elhagyják s elmennek inni. Budaörs éjjel részeg rendőrök lövöldözésétől hangos..”
Rákosy Ferenc, a Szociáldemokrata Párt tagja így tájékoztatta a szervezetének vezetőségét:
„Az elhagyott sváb házak állatai étlen-szomjan felverték bőgésükkel az éjszaka csendjét, az elhagyott lakásokat rendszerint már az első éjjel feltörték, kifosztották, és az aprójószágot, valamint a feltalálható sertéseket elhurcolták.”
Vagyis káosz, megaláztatás, embertelenség, kapzsiság és gátlástalanság jellemezte a kitelepítés teljes folyamatát, amelynek végső célja a svábok házainak, földjeinek megszerzése volt. Miközben az állami hírgyár, az MTI, csupa pozitív információt hamisított a tények helyébe…
Még meg sem születtek azok a szégyenteljes nemzetközi egyezmények, amelyek alapján mindenféle mérlegelés nélkül, a németeket kollektívan felelőssé téve, millió számra űzték el őket egykori hazáikból, de Magyarországon már nagyban folyt a spekuláció az elűzendők vagyonára.
Még fel sem szabadult az ország teljes területe, már előkerült a hazai németség ügye a földreformot előkészítő bizottságok ülésein. A Parasztpárt egyik vezetője, Veres Péter író leszögezte, hogy a sváb kérdésben szigorú állásfoglalást tart szükségesnek. Szerinte ki kell mondani, hogy minden sváb elvileg fasiszta és volksbundista. Ennek ellenkezőjét a sváboknak maguknak kell igazolniuk. A Parasztpárt főtitkárától Kovács Imrétől származik az elhíresült mondás: „A svábok egy batyuval jöttek ide, úgy is menjenek el”. 
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a bűnbak keresés mellett, a dolgos németek házaira, földjeire, állataira fájt a foguk. Az ideológia mindig csak a felszín, ami a tömegek számára elleplezi a valódi célt és elfogadhatóvá próbálja tenni az egyébként elfogadhatatlant.
Az áldozatokról való megemlékezés mellett az évről-évre ismétlődő megemlékezéseinken ezt is fel kell idéznünk. Újra és újra be kell mutatnunk, hogy a manipuláció, a társadalom megtévesztése, az érzelmek, az indulatok felkorbácsolása, az emberi lelkekben rejlő gonoszság hová vezethet. "

forrás: budaors.hu

Galéria

vasútnémetkitelepítésBudaörsemléktábla