2024.10.03, Csütörtök

Ultramodern épületekkel bővült a CEU budapesti campusa

magyarepitok.hu

2016.09.15. 21:48

Okos épületirányítási rendszer, elsőrangú akusztika, digitális órarendkijelző segíti a diákokat a Közép-európai Egyetem új, fenntarható épületeiben. A máris díjnyertes projektben többek közt 400 fős előadótermet, könyvtárt és tetőteraszt épített a Market és a Strabag konzorciuma.

A magyarepitok.hu tavaly decemberben számolt be a Közép-európai Egyetem (CEU) nagyszabású campusfejlesztési projektjéről, melynek első fázisát csütörtökön adták át. A mostani, összesen 20 millió euró (6,2 milliárd forint) értékű ütem keretében a teljes fejlesztés hét épületéből két, egymással szomszédos ingatlan készült el: a Nádor utca 13. és 15. szám alatti. A hallgatók és a tanárok részben már elkezdhették használni az egymással minden emeleten közvetlen kapcsolattal rendelkező két egyetemi épületet.

A Nádor utca 15-ben található új, 400 fős, utcára néző auditórium több mint kétszer akkora, mint a CEU eddigi legnagyobb előadóterme. A terem két részre osztható, s a többi tanteremhez és tárgyalóhoz hasonlóan a legfejlettebb multimédiás technológiával rendelkezik. Az interaktív táblákkal és saját vezeték nélküli hálózattal ellátott tantermekben a villany önműködően felkapcsol, ha valaki belép, az ajtók mellett pedig digitális kijelzők mutatják, hogy mikor milyen órák következnek.

A tantermek érdekessége, hogy a tanárok az érintőképernyős interaktív táblákra kézzel tudnak írni, az előadás végén a felrótt anyag elmenthető, a file pedig szétküldhető a diákok között.

A felújított épületeket akusztikai szempontból úgy alakították ki, hogy az előadótermekben javítsák a hangminőséget, a folyosókon és a nyitott terekben (pl. a büfében és az étkezőben) pedig tompítsák a hangokat. Ez utóbbi különösen előnyös a Nádor utca 15-ös épületben négy emeletre kiterjedő könyvtár miatt, ami októberben nyitja meg kapuit.

 

A képre kattintva galéria nyílik

 

A részben publikus okosépületben autóparkoló sincs

A földszinti kávézó és az első emeleti, 120 fős étkező az épület publikus részei, azaz nem csak az egyetem dolgozói és hallgatói számára elérhetők, hanem bárki számára belépőkártya nélkül használhatók. A Nádor utca 13. zártabb, kisebb egyetemi egységeket tartalmaz (tanári szobák, tanulósarkok), s a két épület közös tetőterasszal rendelkezik.

A campus összhangban van a CEU fenntarthatóság iránti elkötelezettségével, s a BREEAM szakembereitől már a tervezés során nagyon jó minősítést kapott. A minősítés kiérdemlésének egyik oka, hogy a beépített okos épületirányítási rendszer figyelemmel kíséri az épületeken belül tartózkodók számát, és ehhez igazítja a fűtést és a hűtést, jelentősen csökkentve a kiadásokat. A belvárosi épületeknek nincs autóparkolója, a második fázisban azonban tervezik 200 kerékpártároló megépítését.

 

Az írek ötvenszer jöttek el Budapestre, mire a tervek kialakultak

A nagyszabású fejlesztés ezen ütemének kivitelezője a Market Építő Zrt. és a Strabag alkotta konzorcium volt, akiket a CEU 2014 végén bízott meg a munkával. A tervezés azonban már jóval korábban, öt évvel ezelőtt elkezdődött. Ez alatt az idő alatt Sheila O’Donnell és John Tuomey ír építészek szorosan együttműködtek a magyar M-Teampannon Építész és Mérnöki Irodával. Hidasnémeti Máté, az M-Teampannon építészmérnöke az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ír tervezők több, mint ötven alkalommal látogattak Budapestre, mire a végleges tervek kialakultak.

Scheer Sándor, a Market Építő vezérigazgatója nagy örömét fejezte ki, hogy a kivitelezést az általuk vezetett konzorcium végezhette. „Ez az épület egy gyöngyszem, még rengeteg díjat fog nyerni” – mondta. Hozzátette, hogy a munka nem volt egyszerű, mivel három műszakban, és több mint 200 beszállító bevonásával dolgoztak, amit a belvárosi helyszín tovább nehezített.

 

Scheer Sándor

 

„Az első díjat a beruházás már el is nyerte” - tette hozzá Baross Pál, a CEU campus-újjáépítési projektjének igazgatója. A CEU Campus Development Project első fázisa 2015-ben valóban kiérdemelte Az Év Tervezett Projektje díjat az Iroda.hu versenyén. Baross Pál azt is hangsúlyozta, hogy a modern, de mégis hagyományőrző épület esetében fontos volt az „otthon-egyetem” építészeti modell, azaz, hogy a nap mint nap ide járó diákok és tanárok második otthonukként tekinthessenek az egyetemre.

A campus-újjáépítés most kezdődő és várhatóan 2019-ig tartó második szakaszában új épületet emelnek a CEU Október 6. utca 12. alatti épülete helyén, felújítják a Toronyépületet a Nádor utca 9-ben, s a két épületet új szárnnyal kapcsolják össze. A harmadik szakaszban a CEU Nádor utca 9. és 11. alatti épületei újulnak meg 2020-ra. A projekt összköltségét 34 millió euróra (10,5 milliárd forintra) becsülik.

Galéria

FókuszbaningatlanfejlesztésiskolaépítésMarket Építő Zrt.Strabag