Kiállt és küzdött a magyar érdekért, nyíltan elmondta a véleményét minden érdekcsoportról és mindenféle hatalomról, ugyanakkor képes volt a felülemelkedésre, és egyetemes értékeket közvetített.
Bonyhádon rendezték meg az erdélyi író születésének 110. évfordulóját ünneplő megemlékezést. A Fejér megyei városban 2005. januárjában állították fel a világ első köztéri Wass Albert-szobrát, amit Kolozsy Sándor alkotott. Potápi Árpád János államtitkár az ünnepségen azt hangsúlyozta, a bonyhádiak élen járnak abban, hogy a magyar irodalom nagy alakja elfoglalhassa helyét a nemzet emlékezetében.
A bonyhádi Wass Albert Törzsasztal és a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ által rendezett megemlékezés résztvevőit levélben köszöntötte az író öt fia, Wass Endre, Vid, Huba, Géza és Miklós. A levélben úgy fogalmaztak, édesapjuk
"leírta a jót és a rosszat, de mindig a szívéből írt, szeretettel, és nem bosszúval vagy haraggal".
Wass Albert 1908 január 8-án született Erdélyben a mezőségi Válaszúton. Miután koholt vádak alapján Romániában háborús bűnösnek nyilvánították, a második világháború végén kényszerűségből emigrált. 1952-ig Németországban, majd haláláig, 1998 februárjáig az Egyesült Államokban élt.
Művei alapvetően a halála után kezdtek el terjedni Magyarországon, és fokozatosan egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. A természet szépségeiről és titkairól, az erdélyi népek sorsáról és lelkivilágáról, a történelmi viharokról vagy akár az emberi értékekről írva számos örökérvényű iránymutatást és üzenetet hagyott hátra. Talán ennek köszönheti rendkívüli olvasottságát, és a művei köré szervezett rengeteg irodalmi rendezvényt.
Erdélyben és aztán az emigráns szerepben is nyíltan felvállalta a magyar érdekek képviseletét, és hatékony munkásságával a legkülönfélébb eszközökkel az erdélyi magyarok beolvasztására törekvő román hatalom egyik legfőbb ellenségévé vált. Nem véletlen, hogy ügynökök révén a Ceaucescu rezsim az Egyesült Államokban kétszer is megpróbálta meggyilkolni.
Bár nyíltan és őszintén elmondta a véleményét minden érdekcsoportról és mindenféle hatalomról, képes volt felülről is megnézni a folyamatokat, nem pusztán az erdélyi magyar szemszögéből. Erre legjobb példa az Elvész a nyom című nagysikerű regénye, ahol egy-egy nemzet fiának a sorsán keresztül adott betekintést a 20. századi Kárpát-medencébe.
MIndezek ellenére a mai napig sokak szemében szálka Magyarországon is, nem egyszer antiszemitának is titulálták. Közel az összes művét elolvasva ki tudjuk zárni, hogy bárki ellen is uszított volna, hogy bármelyik népet is gyűlölte volna, netán antiszemita lett volna. Az ebben kétkedőknek elég felidézni az egyik legszebb gondolatát.
„Hiszek a jóban, igazban, szépben. Minden vallásban, és minden népben. És Istenben, kié a diadal… És maradok ez úton, míg csak élek, töretlen hittel, ember és magyar.”
Legalább ilyen fontos támpont Wass Albertnél a kevesek által ismert Összetört esernyő című novella. Ebben egy kisfiú szemszögéből láttatja az örökké ajándékokat és szeretetet osztogató Őszapót, a gyerek családjához a faluból feljáró zsidó fakereskedőt. Őszapó élete a falubéliekben is erős kötődést alakít ki, mert amikor a „világ az ördögök útjára lép”, minden eszközzel segítik, és menekítik a deportálás elől, de ő inkább vállalja a halált: „Hát hogy hagyhatnám itt ezeket a hegyeket?! Ez az ország a hazám.” Az esernyő, amivel az utolsó pillanatig védte az igazságot a támadói ellen, felkerült a falu templomának a falára…
Tegyük hozzá, a mezőségi Válaszúton született író „románellenes háborús bűnösként” eredetien jelenítette meg a román pásztorok lelkületét is,
hisz emiatt jelenhetett meg románul is a Funtineli boszorkány című regénye.
Talán azért van olyan vegyes megítélése Wass Albertnek, mert emellett az „esernyős igazság” mellett rendre kiállt, még akkor is, ha közben keményen meg kellett mondania a magáét románnak, szovjetnek, zsidónak vagy kommunistának. Olykor súlyos ítéleteket mondott ki, de sohasem faji alapon.
Ráadásul Wass Albert megmondta a véleményét a magyaroknak is, például abban a novellájában, melyben a magyar szentek az Úristen elé igyekeznek, hogy oldja fel a nemzetünket a csapások alól. Végül Úr Jézusig jutnak, aki azt mondja Szent Lászlónak: „Nagy benned a szeretet, de nagy benned az indulat is…” És azt az üzenetet kapják, hogy „a magyar harcok által lett hatalmas, harcok által kell megkisebbíttessék és megpuhíttassék”, továbbá „az igaz drágakő egyre fényesebben ragyog a mester próbái alatt”.
Márpedig lássuk be, indulat az valóban van bennünk jócskán… Ez az üzenet, amit észre kellene vennie jobbnak és balnak egyaránt ebben az országban. Amíg indulatból, valami ellen dolgozunk, nem igazán lesz eredménye, el kell kezdeni a valamiért való ténykedést. Ezt a fajta gondolkodásmódot számtalanszor elénk tárja a Hagyaték című könyvében, akárcsak a Te és világ című gyűjteményében.
Az élet egyik legfontosabb alapigazságához, a természettel, természeti/isteni törvényekkel (kinek hogy tetszik jobban az ő hite szerint) megtalált összhanghoz így jutott el az erdélyi író:
„Isten törvény. A szeretet és jóság törvénye. Az örökkévalóság törvénye. Az élet törvénye. Az igazság, az összhang, a szépség, a mindeneket összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés törvénye, melynek összhangjában az óriás naprendszerek éppen olyan fontosak, mint a legapróbb porszem. Ez a megdönthetetlen erejű törvény az, amit Istennek nevezünk ősi magyar szóval. S valahányszor engedelmesen beállunk ennek a törvénynek a sodrába, és azt cselekedjük, amit ez a törvény, amely bennünket létrehozott és életben tart, tőlünk megkíván: se nyomorúság, se betegség, se semmiféle földi hatalom le nem győzhet, még csak meg sem félemlíthet bennünket.”