2024.03.29, Péntek
Itt az alkalom, hogy megismerjük az igazi Görgey Artúrt

Itt az alkalom, hogy megismerjük az igazi Görgey Artúrt

mti

2019.01.15. 13:38

A magyar történelem zseniális hadvezérét sokáig árulónak nevezték, most kiállítás nyílt az igazi arcának a bemutatására.

Hirdetés

Görgei Artúr honvédtábornok valós alakját és megítélésének változásait mutatja be Az ismeretlen Görgei címmel a Magyar Nemzeti Múzeum kedden megnyílt időszaki kiállítása.

A magyar szabadságharc egyik legjelentősebb figurájának katonai sikerei mellett vegyészként is jelentős eredményei voltak. Katonaként a magyar történelem kiemelkedően zseniális hadvezérévé vált, mégis sokáig negatív figuraként állították be a közvélemény előtt - munkásságát ebben a cikkben mutattuk be.

A most megnyitott kiállításon Varga Benedek, a múzeum főigazgatója a magyar hadtörténet kimagasló alakjaként méltatta Görgei Artúrt. Görgey Gábor író, volt kulturális miniszter pedig a család tagjaként köszönetet mondott a kiállítás szervezőinek, valamint azoknak a történészeknek is, akik segítettek megtisztítani Görgei nevét a kommunista időszakban ráaggatott áruló jelzőtől.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a megnyitóra írt levelében úgy fogalmazott, a magyar nemzetet azok tették igazán naggyá, akik nem a saját dicsőségüket keresték, nem akartak példaképek lenni, mégis azokká váltak.

Fókuszbankiállítás1848-49-es forradalom és szabadságharctörténelemmagyarságGörgey Artúr