2024.10.14, Hétfő

Gazdag program április utolsó hétvégéjén Cegléden

2016.04.12. 10:44

Az országos Régi, ritka mesterségek konferencia is csatlakozik idén a Városalapítók napi rendezvénysorozathoz Cegléden.

Az országos Régi, ritka mesterségek konferencia is csatlakozik idén a Városalapítók napi rendezvénysorozathoz Cegléden. A többtucat mesterség képviselője pedig nem csak szakmai találkozón vesz részt, de játszóházakkal, gyermekfoglalkozásokkal, mesterség bemutatókkal a Régi Idők Piaczterén is láthatóak lesznek. Ez azonban csak egy abból a sok programból, ami április 29-én, 30-án és május elsején várja a közönséget. Az eseményről sajtótájékoztatón beszéltek részletesen is a szervezők.

Idén már kétnapos lesz az utcazene fesztivál. Április 29-én és 30-án, 19 helyszínen 29 zenekar várja a közönségét. "Tavalyhoz hasonlóan szombaton két kisszínpad lesz, a Szabadság téren illetve a Kereskedelmi iskolánál. A Szabadság téren az előző utcazene fesztiválokról jönnek zenekarok. A Kereskedelmi iskolánál pedig a közösségi oldalon zajlott szavazás eredményeként a kecskeméti Döngölöm zenekar és a ceglédi Összerázó banda lép majd fel." - mondta el Baksa Dániel, az ifjúsági önkormányzat elnöke. De persze a nagyszínpad sem lesz üres, pénteken a tavalyi nagydíjas Scarlett ad koncertet, de meglepetés program is lesz a Kossuth tér Városháza felöli oldalán. A nagyzenekar pedig az Ocho Macho lesz. A szombati sztárvendég pedig a Roy és Ádám trió. De a díjak sem maradnak el. Mindkét napon zsűri és a közönség is értékeli a zenekarokat. "A közönségszavazás idén másként működik majd. A szavazó cetliket, amit a zenekarok elé kihelyezett urnákba lehet bedobni, azokat vendéglátóegységekben lehet majd fogyasztás ellenében kérni. Teljesen mindegy, hogy valaki csak 100 Ft értékben fogyasztott, akkor is kap szavazó cetlit." - tette hozzá Nagy Krisztina szervező.

Pénteken és szombaton is lesz győztes. Sok támogató segítette a fiatalokat, így ajándékok is lesznek bőséggel. De egy országos konferencia szervezői is úgy döntöttek, Cegléden találkoznak április 29-én. "A Népművészeti Egyesületek Szövetsége egy országos ernyőszervezet és közel 5000 kézművest és népi iparművészt tömörít. Ezen belül egy szakmaág  a Régi, ritka mesterségek csoportja. És úgy gondoltuk, hogy az országos találkozónkat azért rendeznénk meg most éppen Cegléden - egyrészt mert jó helyen van - másrészt hangulatában nagyon jól illeszkedik a Régi, idők, Piacztere múltidéző programjához." - mondta el Ament Éva. Pénteken konferenciát tartanak, majd szombaton csatlakoznak az Eötvös téri programokhoz. Sok más mellett láthatják majd a kilátogatók munka közben azt a mestert, aki már hatodszor nyerte el a Világ legjobb cipésze címet.

"Idén ezt a Régi idők Piaczterét még kiegészíti egy középkori lovagi bemutató, amit a Kossuth téren a színpad előtti füves területen lehet majd megtekinteni. Bajvívó egyesület jön majd, akik egész nap lovagi tornát mutatnak be illetve ki is lehet próbálni a különböző fegyvereket." - erről már Détári-Lukács Ágnes rendezvényszervező beszélt. De újra csatlakozik Cegléd is a Jazz Világnapja eseményeihez. Úgy, mint tavaly, most is a vasútállomásra, az "öreg mozdonyhoz" várják a zenekedvelőket. "Hozok egy-két erősítést idén a ceglédi muzsikus barátok mellett. Jön Márkó Miklós Szentendréről, Birta Miki Érdről és minden zenészbarátot a környékből meghívunk és egy jó hangulatú  jam-nek nézünk elébe 16 órától, reméljük, az idő kegyes lesz hozzánk, ha nem, akkor tető alá bemegyünk." - fogalmazott Bori Viktor jazz zenész.

De természetesen a Városalapítókról sem feledkeztek meg a szervezők. A Városalapítók napja ünnepség is a rendezvény kiemelt része lesz. A május elseje pedig igazi majális hangulatban telik majd.

forrás: cegled.hu

Galéria

CeglédHelyi