2024.10.13, Vasárnap

Elkészült az M3-as betonfalával a Duna Aszfalt és a Ferrobeton

magyarepitok.hu

2016.11.22. 15:56

A szalagkorlátot váltó terelőfal az „Érj Haza biztonságban!” program keretében valósult meg.

Átadták az M3-as autópályán mintegy 23 km-es hosszúságban megépült beton terelőfalat. A Duna Aszfalt és a Ferrobeton alkotta konzorciumban utóbbi cég a gyártást, előbbi pedig a kihelyezést végezte el. A betonelemek két funkciót is betöltöttek, miután a kivitelezés közben a forgalomtereléshez (a munkaterület elhatárolásához) is felhasználták őket.

A kivitelező három ütemben végezte el a munkákat a 10-es és a 35-ös kilométer között (néhány szakaszon megmaradt a szalagkorlát, így jön ki a 23 kilométer). Tavaly augusztustól a Budapest közeli 9 km-es, illetve Gödöllő térségében fekvő, 8 km-es részt alakította ki. Az idén májusban kezdődő részprojektben a középső, mintegy 8 km-es pályaszakasz kapta meg a betonkorlátot.


Pusztán a látványnak van egy visszafogó hatása

A Gödöllő melletti pihenőnél tartott ünnepélyes átadón Tasó László, az NFM államtitkára azt hangsúlyozta, a betonterelő elem megvédi a pályaelhagyástól a közlekedőket, ami növeli a biztonságot. Hozzátette, a most átadott projekt a mintegy 55 milliárd forintos „Érj haza biztonságban!” program keretében valósult meg, ez az M3-as mellett az M5-ös és M7-es autópályákat is érinti.

Dr. Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút vezérigazgatója azt hangoztatta, hogy a fenntartás szempontjából a betonfalnak további előnyei vannak. A karbantartása olcsóbb, és a takarításához csupán egyszer kell a felületén végig haladni (ezzel szemben a szalagkorlátnál többször is), illetve balesetek után a helyreálltás sokkal egyszerűbb, és jóval kevesebb forgalomkorlátozással jár. Hozzátette, a falnak önmagában van egy visszafogó hatása, ami visszatartja a sofőröket a túlzott sebesség bevállalásától.


Az Euroaszfalt és a Colas is ilyen munkát végez

A csere országosan 64 kilométeres szakaszon történik meg, az M5-ösön a Colas Hungária Zrt., míg az M7-es autópályán az EuroAszfalt Kft. a kivitelező. A betonelemeket a M3-as és M5-ös autópálya esetében a Ferrobeton Zrt. gyártja, az M7-esnél pedig a SW Umwelttechnik Magyarország Kft.

Galéria

GazdaságDuna Aszfalt Kft.M3-as autópályaColasEuroAszfalt Kft.