2019.07.19, Péntek

Hirdetés

Gémesi: nem hatalmat, hanem a településeken élőknek jobb életet akarnak az érdekképviseletek

Gémesi: nem hatalmat, hanem a településeken élőknek jobb életet akarnak az érdekképviseletek

2015.11.19. 10:09

Hirdetés

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) nem hatalmat akar szerezni, hanem a polgárok komfortosabb életéért, az önkormányzati érdekek minél hatékonyabb érvényesítéséért dolgozik - mondta Gémesi György, a szervezet elnöke szerdán a szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián, a gödöllői királyi kastélyban.

    A MÖSZ elmúlt 25 évének eredményeit és kudarcait, illetve a soros feladatokat számba vevő ünnepi rendezvényen a települési polgármestereken kívül megjelentek a társszövetségek és pártok képviselői, valamint több egykori miniszter is. Gémesi György külön köszöntötte Kónya Imre és Kuncze Gábor volt belügyminisztert, valamint Gyenesei István és Varga Zoltán egykori önkormányzati minisztert. A konferencián az elmúlt 25 év önkormányzati munkájához meghatározó módon hozzájáruló szakemberek és politikusok is részt vettek.
    A szervezet 1990 novemberében a hasonló csoportosulások sorában hetedikként, nem politikai szövetségként jött létre. A MÖSZ elmúlt negyedszázadát a tanácskozás elején levetített kisfilm segítségével mutatták be.
    Gémesi György, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub, GLK), a szövetség elnöke ezt követő beszédében a most kormányon lévők figyelmébe ajánlotta, hogy a MÖSZ nem hatalomra tör, hanem az egyes településeken élők jobb életéért dolgozik. Sajnálattal jegyezte meg: a szövetség sokszor azért nem tudja elérni, hogy a kabinet a széles rétegeket érintő ügyeket napirendre vegye, mert nincs úgynevezett felterjesztési joga. Ennek a jognak a megszerzése is a szövetség céljai közé tartozik - tette hozzá, majd bejelentette: szeretné megalakítani a magyar polgármesterek kamaráját, amely szövetségként működne az önkormányzatok hatékonyabb érdekérvényesítéséért.
    A jubileumi megemlékezésen Farkasné Gasparics Emese, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára tolmácsolta Pintér Sándor belügyminiszter jókívánságait, majd kormányzati szemszögből tekintette át a helyhatóságok elmúlt negyedszázadát. 
    Elmondta, az önkormányzati közigazgatás célja most is ugyanaz, mint régen volt: a helyi közügyek kiszolgálása. Kiemelte, hogy a demokratikus jogállam kialakulása és megszilárdulása nem sikerült volna a helyi önkormányzatok nélkül, majd sorra vett néhány, a helyhatóságok tevékenységét közvetlenül is érintő törvényt. 
    Ezeket taglalva eredményként említette egyebek mellett, hogy az önkormányzatok mintegy kétezer milliárdos vagyont kaptak, amely a nemzeti vagyon egyötödének felel meg. Szólt az önkormányzati törvény módosításáról is, amelynek szerinte igen nagy szerepe volt a korábbi hiányosságok pótlásában, például a képviselő-testület, a polgármester és a jegyző viszonyának tisztázásában. 
    Az elmúlt öt év intézkedéseit említve a helyettes államtitkár az állami és önkormányzati feladatok újraszabályozásáról, ezen belül a polgármesteri státus megerősítéséről, illetve az új finanszírozási rendszer bevezetésének fontosságáról is beszélt.
    Leszögezte, hogy a 2013-ban hatályba lépett új törvény csak elindította a változásokat, további módosítások szükségesek. 
    "Okos kompromisszumokra van szükség" a polgármesterek, az önkormányzatok és a kormányzat között - tette hozzá Farkasné Gasparics Emese, aki beszéde végén úgy fogalmazott: "mi nem szembenálló felek, hanem partnerek vagyunk".
    Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntőjében a határon túli önkormányzati rendszerről, a helyhatóságok együttműködésén alapuló magyar-magyar kapcsolatokról, valamint az RMDSZ kezdeményezéseiről, közöttük egy regionális autonómiakoncepció kidolgozásáról is beszélt. Megfogalmazása szerint a most beiktatott új román kormánytól elvárják, hogy a jövő évi parlamenti választásokig minél több jogkört adjon vissza a megyéknek és a helyi önkormányzatoknak.
    A MÖSZ jubileuma alkalmából oklevéllel jutalmazták a legalább negyedszázadot hivatalukban eltöltő 165 polgármestert, közülük 82-en a konferencián vehették át az elismerést. Kiemelkedő tevékenységéért Polgármesteri Ezüstlánc díjat kapott Eszes Béla (független), Jánoshida polgármestere, míg polgármesteri arany pecsétgyűrűt hárman vehettek át: Kárpáti Jenő (Fidesz-KDNP) magyarszéki, Tabányi Pál (független) maglódi és Dicső László (független) alsómocsoládi polgármester. 

mti

fotó: www.godollo.hu

Galéria