Vác kulturális életének egyik legrangosabb programsorozata a Váci Tavaszi Fesztivál, melyet az idén már tizennegyedik alkalommal rendez meg a Madách Imre Művelődési Központ.
Vác kulturális életének egyik legrangosabb programsorozata a Váci Tavaszi Fesztivál, melyet az idén már tizennegyedik alkalommal rendez meg a Madách Imre Művelődési Központ.
- Munkatársaimmal arra törekedtünk, hogy műfaji szempontból igazán változatos kínálattal örvendeztessük meg a közönséget, és természetesen az is fontos szempont volt, hogy minden korosztály bőven találjon kedvére való előadást, programot - mondta az április 1-30-áig tartó eseménysorozat beharangozó sajtótájékoztatóján Retzler Péter igazgató.
Kiemelte a kínálatból az Új Színház vendégszerepelését, - mint fogalmazott - a népszerű fővárosi teátrum bravúros módon adaptálta színpadra Wass Albert egyik legnépszerűbb művét, „A funtineli boszorkány” című nagyregényt.
Laczi Sarolta igazgató-helyettes arról tájékoztatott, hogy az előzetes érdeklődés alapján számos program telt házas lesz, a vélhetően legvonzóbb előadások sorában kiemelte Halász Judit és Zorán koncertjét, a Magyar Állami Népi Együttes "Magyar rapszódia" című monumentális táncprodukcióját - utóbbi kapcsán megjegyezte, régóta tervezték már a váci bemutatót, és most végre sikerült tető alá hozni ezt a vendégszereplést.
Az intézmény vezetői elmondták: a tavaszi fesztivál nyitónapján megemlékezést tartanak a házban a művelődési központ fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából, majd ősszel nagyszabású gálával is megemlékeznek a jeles jubileumról.

forrás: vac.hu

Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.