2024.10.07, Hétfő

Háromszázmillió a ceglédi fürdőre - Arccal az idegenforgalom felé

2016.01.07. 10:59

A kormány a múlt évi utolsó - december 29-ei - ülésén előirányzat átcsoportosítást hajtott végre, s ezzel 130 település önkormányzatának egyszeri támogatásáról döntött. Cegléd kiemelkedő összegű támogatást kiérdemlő helységként 500 millió forintot kapott az idei költségvetésébe. A pénz "pántlikázott", ugyanis azt útépítésre, fürdőfelújításra és a hulladék közszolgáltatás feltételeinek biztosítására fordíthatja az önkormányzat.

Takáts László polgármester tájékoztatása szerint a támogatásból közel 300 millió forintot fordítanak a Budai úti fürdő fejlesztésére, illetve a 40. számú főközlekedési úttól a létesítményig tartó földút leburkolására. Tótin Lórántot a Termálfürdő Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztem a beruházásról.

- A köztudatban az van, hogy a Budai úti strand kész ráfizetés. Nem feneketlen kútba kerül a félmilliárd forint?

- Nem. Az önkormányzat számára a turisztikai szektor - amelynek mi vagyunk a fő attrakciója - összességében jelenleg is nyereséges, a vendégeket, turistákat kiszolgáló vállalkozások által befizetett idegenforgalmi és egyéb helyi adók, bérleti díjak miatt. És persze a szálloda sem épült volna meg, ha nincs a fürdő. A Termálfürdő Kft. a 2013 óta tartó ügyvezetőségem előtti 10 évben átlagosan 100 millió forintos veszteséget "termelt" évente. Különböző intézkedésekkel ezt a hatalmas összeget először 47, ezt követően 43, tavaly pedig kb. 25 millió forintra sikerült csökkenteni. Ráadásul a fürdő beruházásához kapcsolódó hiteleket is fizetnie kellett az önkormányzatnak (kötvénykibocsátás). Szerencsére az állam néhány esztendeje átvállalta a város teljes adósságát.

- Mi indokolja a komoly beruházást?

- A vendégekért folytatott versenyben egy fürdőtől és csúszdaparktól elvárható, hogy ott 3-4 évenként történjen valami újítás. Persze nagyon fontos tényező a szabadtéri létesítmények esetén az időjárás is. A tavalyi nagyon meleg nyár komolyan megnövelte az árbevételünket. Ennek dacára a forgalomra, árbevételre rányomta a bélyegét a fejlesztések hiánya. Nem véletlenül jöttek 2008-2010 között tömegével a látogatók az akkor újdonságnak számító csúszdaparkba. Azonban mostanra nagyon időszerű lett a fejlesztés.

- Mire elég a közel 300 millió forint?

- Minden álmunkat természetesen nem fedezi az összeg. Mi már tavaly nyáron egyeztettünk a polgármester úrral a fürdőt és környékét érintő fejlesztések előkészítéséről, amelyeknek három főiránya van. Egyrészt javítani kell a fürdő megközelíthetőségét a 40-es út felől a Fürdő út kiépítésével. Másrészt a strandon vízfelület-növelésre van szükség. Ezért termál-, gyermek- és élménymedence terveket készíttetünk. Az élménymedencét száz, a másik kettőt 200-200 négyzetméteresre kívánjuk megépíteni. A termálmedencét a főépület közelében alakítanánk ki. A harmadik fejlesztési irány pedig a csúszdaparkot célozza. A jelenlegi legmagasabb csúszdatornyunkat szeretnénk 16,5 méteresre magasítani, és olyan csúszdát megépíttetni, amely az országban egyedülálló lenne valamint Európában is ritkaságnak számítana. Ezen elképzeléseink értéke viszont meghaladja az 550 millió forintot is. Ezért jelenleg is folynak az egyeztetések a polgármester úrral és a Városfejlesztési Kft. munkatársaival, hogy az elgondolásainkból mit tudunk, mit érdemes idén megvalósítani. Célunk az, hogy a beruházások még a főszezon kezdete előtt elkészüljenek.

- Hogyan tovább?

- Az idei munkák befejeztével jelentős forgalom- és árbevétel növekedésre számítunk. Ezekkel az intézkedésekkel meg lesz az esélyünk a fürdő nyereségessé tételére. Amennyiben ez megvalósulna, akkor a most elmaradó terveket akár már saját erőből is meg tudjuk majd valósítani.

forrás: cegled.hu

Galéria

CeglédHelyitermálvíz