2020.10.23, Péntek

Hirdetés

Hagyományőrző programok, koncertek a szentendrei Ister Napokon

mti

2016.07.23. 11:15

Míg a Dunán a vízi sportokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, a parton és a korzón a vízhez és az itt élők tradícióihoz kötődő ingyenes programok várják a vendégeket.     

Hirdetés

Egyebek mellett hagyományőrző programokkal, koncertekkel, a település nemzetiségeinek bemutatkozásával és gyertyaúsztatással ünnepli a Dunát Szentendre a hétvégén.

Solymosi Heléna, a fesztivál igazgatója, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője kiemelte, a Duna-parti város szombati és vasárnapi programjainak középpontjában a folyó és az itt élő nemzetiségek hagyományai állnak.

A 12. Ister Napok látványos felvonulással veszi kezdetét szombaton, s estig, a Babra zenekar koncertjéig, a fél tízkor kezdődő gyertyaúsztatásig, valamint az azt követő Bagossy Brothers Company koncertjéig folyamatosan kínálják a programokat, egyebek mellett méhkeréki táncokat, erdélyi népzenét, valamint népi játékokat és gyerekelőadásokat.     

Vasárnap a halak és vízi lények szépségversenye mellett a többi között gyerekszínház, görög táncház, Borbély Mihály Ister Quartettje és a Góbé zenekar várja a közönséget.     

A két nap során a nemzetiségi sátraknál az itt élő lengyelek, görögök, románok, horvátok művészeti és gasztronómiai bemutatóival, valamint a Szentendrei Magyar-Izraeli Baráti Társaság táncelőadásával találkozhatnak az érdeklődők. 

forrás: mti / endreikorkep.blog.hu