Másfél év után végéhez ért a Főplébánia-templom felújítása Budapesten. A munka során jelentős régészeti feltárás zajlott le, és kialakításra került egy altemplom is.
Elkészült a budapesti Március 15. téren álló Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom régészeti feltárása és teljes körű felújítása. A félmilliárd forintos beruházást a főváros, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közösen finanszírozta. A templomot Erdő Péter bíboros áldotta meg vasárnap este.
A főváros tulajdonában lévő templom rekonstruálását 2014-ben kezdték el, a munkálatok során feltárták a templom alatt lévő, az 1200-as években épült román kori háromhajós bazilika maradványait, valamint kialakítottak egy altemplomot is.
A homlokzatok helyreállítását, illetve kőfelületeinek és fémszerkezeti elemeinek restaurálását a Renovit Építőipari Kft. végezte, az altemplomhoz kapcsolódó kivitelezés pedig a BAU-VIP Generál Építőipari és Szolgáltató Kft. munkája.
A templom alatt a római kortól napjainkig feltárult a történelem
Osztie Zoltán plébános a szentmise után elmondta, hogy a régészeti feltárás tizennégy építéstörténeti réteget azonosított, melyek mindegyikét be is mutatják a templomban.
A vizsgálatok bizonyították, hogy a templom alapja a római helyőrségi tábor egykori parancsnoki épülete, de találtak egy kelta kori edényfület is. 1930-ban Lux Kálmán régész vezetésével már végeztek ásatásokat a templomban, ekkor fedezték fel a templom alatt román kori templomot, amelynek feltárására most sor került. 2002-ben új szentélyt építették, és ekkor került a templomba az eredetileg itt eltemetett Szent Gellért ereklyéje is. A következő állomás 2010 volt, amikor megtalálták és restaurálták a főhajó apszisában lévő, az 1300-as évekből származó Trónoló Madonna-freskót.
Erdő Péter homíliájában kiemelte: különös öröm, hogy a hosszú ideig tartó régészeti munkák után a templom ismét visszatér a liturgikus használatba, az altemplomban pedig feltárul az a gazdag, ősi történelem, amelyből Pest lelke táplálkozik.
Újabb négy elemmel bővült az extrémpálya.