2019.01.17, Csütörtök

Hirdetés

Megújul a monori József Attila Gimnázium tornacsarnoka
monor.hu

Megújul a monori József Attila Gimnázium tornacsarnoka

monor.hu

2016.12.08. 08:03

Az önkormányzat úgy döntött, kétmillió forinttal járul hozzá a munkához, ami így végre elkezdődhetett.

Hirdetés

A József Attila Gimnázium vezetése idén ősszel hozta meg a döntést, hogy felújítja az iskola tornacsarnokát. A 13 éve átadott épület sok testnevelés órát és edzést kiszolgált, a parketta kritikus állapota tette szükségessé a mostani felújítást. Az iskola vezetése és az Oláh István Alapítvány jelentős összeget tudott előteremteni, ám a rendelkezésre álló keret nem bizonyult elegendőnek a megfelelő minőségű munka elvégzésére annak ellenére sem, hogy a szülői felajánlások között egy milliós nagyságrendű adomány is szerepelt.

kép: monor.hu

Végül Monor vezetése is az ügy mellé állt, és kétmillió forint támogatást szavazott meg a felújításhoz a novemberi képviselő-testületi ülésen. Bár az iskolák üzemeltetése heteken belül elkerül az önkormányzattól, a képviselő-testület egyhangúan döntött a tornacsarnok felújításához hiányzó összeg átadásáról az alapítvány számára. Ezzel kezdetét vehette a munkafolyamat, melynek során megszüntetik az épület tetőszerkezetének beázását és új, korszerű sportparkettát raknak le a teremben.

Monortornateremiskolafelújítás