A vonzó családi kikapcsolódást jelentő és komoly ismeretterjesztő munkát végző park nem véletlenül szerepelt az év ökoturisztikai létesítményei között.
Több mint 164 ezres rekord látogatószámmal zárt a Budakeszi Vadaspark: az intézményben 2016-ban szinte egyetlen hétvége sem telt el kiemelt program, tematikus szakvezetés vagy látványetetés, különböző, kisebb-nagyobb állatokat bemutató előadás nélkül, de nagy hangsúlyt helyeztek az interaktív foglalkozásokra és a környezetvédelmi oktatásokra is - olvasható a park hétfői közleményében.
Tavaly kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a vadasparki funkciókon túl vonzó családi kikapcsolódást nyújtó ökoturisztikai központtá váljanak, tematikus előadásaikkal és fejlesztéseikkel pedig hozzájárultak a környezetvédelem és a kulturális ismeretek terjesztéséhez, a környezet és az állatvilág iránti felelősségteljes magatartás kialakításához.
A szakvezetésekre az előző évhez képest csaknem 25 százalékkal több óvodai és általános iskolai csoport jelentkezett, míg a 2016-ra meghirdetett Erdei Iskolai szolgáltatást 561 diák és kisiskolás vette igénybe. A nyári és őszi napközis táborokban 204 gyerek vett részt.
2016-ban különleges szarvasok érkeztek a vadasparkba, őstulok borjak és öt vadmalac született, új fafajleíró táblákat helyeztek ki, de megújult a vadaspark madárrészlege, elindult a kuvikvédelmi program, illetve az év ökoturisztikai létesítményei között is szerepeltek.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.