2024.04.19, Péntek

Értékes nyereményekért versenghetnek helyi diákok a váci cementgyárban

vaconline.hu

2017.02.23. 14:36

A Duna-Dráva Cement környezetvédelmi vetélkedőt szervez középiskolásoknak, mely során bepillantást nyerhetnek a gyár életébe és hasznos tudással gazdagodhatnak.

Hirdetés

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) két éve rendezte meg először a gyárlátogatással egybekötött Zöld Alternatíva csapatvetélkedőt, mely akkor nagy sikerrel zárult, s melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára. Most újra itt a lehetőség, hogy Vác vállalkozó kedvű, kihívásoktól vissza nem rettenő középiskolásai összemérjék tudásukat és kreativitásukat a környezetvédelem terén. A jelentkezés már elindult.

A csapatverseny a cementgyárak csúcstechnológiáját és a fenntartható gazdálkodásban vállalt szerepüket mutatja be izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató feladatok segítségével. A résztvevők betekinthetnek a cementgyár hightech környezetvédelmi beruházásának kulisszái mögé, megismerhetik a DDC technológiáját, az alternatív tüzelőanyag felhasználásának módjait és a tudatos cementgyártás folyamatát.

A versenyben a résztvevőknek két körben kell bizonyítaniuk: az első szakaszban a DDC környezetvédelmi fejlesztésével kapcsolatos kérdőívet kell kitölteni és egy kreatív csapatvideót forgatni; majd a legjobban teljesítő csapatok a döntőbe kerülve szórakoztató, ugyanakkor kihívásokkal teli vetélkedőn mérhetik össze tudásukat, ügyességüket és rátermettségüket. Az első helyezett csapat minden tagja egy-egy Apple iPad mini táblagépet vihet haza, a második helyezettek jutalma egy-egy digitális fényképezőgép, míg a harmadik legjobban teljesítő csapat mp3 lejátszókat kap.

A játékra váci, 9-12. évfolyamos középiskolák ötfős csapatai jelentkezhetnek, nevezni a DDC honlapján lehet 2017. március 1-ig. A versenyről további információ a Duna-Dráva Cement Kft. Facebook oldalán is található.

 

Letöltések

Fájlnév/Méret/FeltötveLetöltés

A versenykiírás részletei

(image/jpeg)

267.99 kb

VácHelyiDuna-Dráva Cement Kft.