2024.10.15, Kedd

Magánkézbe kerül és megújul a Czuba-Durozier-kastély

budafokteteny.hu

2017.02.13. 10:08

Zengő Zoltán gyorsasági autóversenyző lesz a XXII. kerületi műemléképület új tulajdonosa.

Zengő Zoltán, a Zengő Motorsport csapatvezetője megvásárolja Budafok-Tétény önkormányzatától a Plébánia utcában található, 1884 és 1887 között épült Czuba-Durozier-kastélyt. A csapatvezető budafoki lakos, s elmondása szerint hazafelé menet évek óta minden nap megcsodálja a 130 éves, 32 szobás épületet.

„Tíz éve kacérkodom a megvásárlásával, s amikor a közelmúltban tudomást szereztem arról, hogy a tulajdonos, Budafok-Tétény önkormányzata áruba bocsátja, elhatároztam, hogy megpályázom. Polgármester úrral megbeszéltük, hogy ezt a méltatlanul elhanyagolt műemléket a kerület büszkeségévé varázsolom” – mondta Zengő Zoltán. Azt sem titkolta, hogyha befejezi a rekonstrukciót, maga is szívesen beköltözne a romantikus stílusú „ékszerdoboz” valamelyik lakásába.

„Február másodikán érkezett meg a levél, amelyben a Miniszterelnökség lemondott az elővásárlási jogáról. Ez azt jelenti, hogy az ügyletünk elől minden akadály elhárult” – jelentette ki Karsay Ferenc polgármester.

HelyiBudafokKastélyfelújítás