2024.10.15, Kedd

Három hónap múlva nyit a soroksári IKEA

mti, magyarepitok.hu

2017.04.24. 12:49

A közel 35 ezer négyzetméteres áruház kültéri játszóházzal és 1200 parkolóval jön létre, átadása egy hónappal csúszik.

Június közepén nyílik meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza Soroksáron, az eredetileg tervezett május helyett. A mintegy 16,8 milliárd forintos beruházással megépülő áruház az Ikea harmadik üzlete Magyarországon, és ez lesz az ország legnagyobb IKEA-áruháza. A soroksári létesítmény csaknem 35 ezer négyzetméteres lesz, 1200 férőhelyes parkolóval, ahol elektromosautó-töltőket is elhelyeznek. Épül hozzá kültéri játszóház is, amit a soroksári óvodások terveinek felhasználásával készítenek el. 

A közel 17 milliárd forintos beruházásból megvalósuló áruház nyitása azért tolódott júniusra, mert előre nem látható okok miatt egy harmadik alvállalkozó nem tudta határidőre teljesíteni vállalásait. Így az új áruház nyitási dátuma 2017. június 14. lett, amiről a cég tájékoztatta az MTI-t.    

Az áruházba háromszáz új dolgozót vesznek fel, a másfél éve tartó építkezésben eddig 2000 ember vett részt.

Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 340 áruházzal rendelkezik 28 országban. Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2016. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14,5 százalékkal, 54 milliárd forintra nőtt.

HelyiSoroksár