2024.10.15, Kedd

Három éve tartó egészségügyi program zárult le Újpesten

onkormanyzat.mti.hu

2017.08.09. 11:17

Elkészült az újjáépült Kunhalom utcai rendelő, a korszerű épületben négy orvosi praxis működik majd.

Újpesten átadták a Kunhalom utca 1. szám alatti új, felnőtt háziorvosi rendelőt. Az önkormányzat 2014-ben újította fel a felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőket, illetve a védőnői szolgálat helyiségeit, azonban a Kunhalom utcai rendelő mérete nem tette lehetővé a korszerűsítést úgy, hogy hosszútávon működési engedélyt kapjon. Ezért inkább egy új épület kialakítását tűzték ki célul. A tervezés 2014 második felében indult, az építkezés pedig 2016 márciusában kezdődött és mostanra fejeződött be.

A földszintes, magastetős rendelőépület akadálymentes kialakítású, és kicsi az ökológiai lábnyoma, a fűtést és a melegvizet víz-levegő hőszivattyús rendszer biztosítja. A váróból két rendelőegység nyílik, mindegyikhez fektető tartozik. Az új épület négy praxis betegforgalmának ad helyet váltott műszakban. Szükség esetén a mentő az udvari hátsó bejárattól tudja elvinni a kórházi kezelésre szorulókat.

onkormanyzat.mti.hu

A nyitóünnepségen Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: „lezárult az a program, melyet 2014-ben indítottunk az egészségügyi intézmények felújítására. Ezen a helyszínen nemcsak ezt a rendelőt építettük fel, hanem felújítottuk a mellette lévő játszóteret is. Mögöttünk pedig épp egy iskola rekonstrukciója zajlik, ahol jövőre tornacsarnok épül.”

Galéria

Helyiháziorvosi rendelőÚjpest