2024.10.13, Vasárnap

Elkezdődik a Fradiváros projekt a fővárosban

magyarepitok.hu

2017.10.05. 18:29

Az OK Bau majdnem teljes egészében lebontja a korábbi Építők-sporttelep épületeit és burkolatait.

A Közbeszerzési Hivatal honlapján megjelent hirdetmény szerint az OK Bau Kft. kivitelezi a budapesti Népligetben a Fradiváros Koncepció első ütemét. A beruházó Fradiváros Zrt. közbeszerzéséből kiderül, a győztes fővárosi cég feladata az Építők Sporttelepe területén megvalósuló bontási és egyéb előkészítési feladatok ellátása.


Mi épülhet meg a Fradivárosban?

A korábbi sajtóhírek szerint a Fradiváros az FTC jelenlegi népligeti sporttelepének megújításával és bővítésével jön létre, ebből a célból a Fradi sporttelepéhez kapcsolják az Építők sporttelepét. A kormány tavaly decemberi kormányhatározatában döntött arról, hogy az Építők-sporttelepet az állam megvásárolja. A Fradiváros kialakításához kapcsolódik az a fővárosi közlekedési fejlesztés, ami által többek közt új elővárosi megállóhelyként létrejön a Fradiváros-Népliget vasútállomás.

A klub elnöke, Kubatov Gábor tavaly decemberi évértékelőjében úgy fogalmazott, a 2020-ra elkészülő Fradiváros által az FTC otthonának mérete 16-ról 30-32 hektárosra nő. A beruházásban olyan 80 ezer négyzetméteres csarnokrendszer jön létre, amely otthont ad a kézilabdának, jégkorongnak, birkózásnak, ökölvívásnak, valamint egy fedett uszodának, egy nyitott medencének, egy kollégiumnak és egy négycsillagos hotelnek is.


Pályák, utak és közművek is a bontási feladatok közt

A mostani hirdetmény szerint az OK Bau a nettó 224 millió forintos szerződés keretében a sporttelep épületeit elbontja egy lelátó, egy kapu és egy atlétikai stadion kivételével.

Emellett a cég feladata

  • a meglévő közművek, burkolatok, pályák, valamint 2500 köbméternyi út bontása
  • rendezett munkakörnyezet kialakítása a további munkákhoz
  • újrahasznosítható anyagok helyszíni depójának kialakítása.

A világhálón elérhető adatok szerint az 1999-ben alapított OK Bau Kft. legutóbbi éves nettó árbevétele 5,9 milliárd forint volt. A 198 főt foglalkoztató társaság a honlapja szerint csatornázással, mélyépítési munkákkal, útépítéssel és földmunkával is foglalkozik, 2012 óta a Market-cégcsoport tagja.

Helyiépítőipari cégeksportberuházásokMarket Építő Zrt.Ferencváros