2024.10.07, Hétfő

Csepelen épül fel a Magyar Birkózó Akadémia

magyarepitok.hu

2017.12.15. 11:39

Mintegy 2,4 milliárd forintból alakítják ki a több mint 4 ezer négyzetméteres sportközpontot.

Hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok a csepeli Kozma István Magyar Birkozó Akadémián, kiírták a kivitelezői pályázatot – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A 2,4 milliárd forintból felépülő sportközpont mellett később egy 130 fős kollégiumot és az edzésekhez és a tanulmányokhoz szükséges épületeket is kialakítják a Ráckevei-Duna partján. A projekt teljes költsége 4,5 milliárd forint lehet Németh Szilárd országgyűlési képviselő korábbi információi szerint.

 

Közel 7 ezer négyzetméternyi utat és parkolót alakítanak ki

A 2,1 ezer négyzetméteres alapterületen felépülő háromemeletes központi sportcsarnok nettó szintterülete 4,1 ezer négyzetméter lesz. A kialakítás előtt a Duna-mellékág közelsége miatt magasan álló talajvízszintet vákuumos süllyesztéssel fogják lecsökkenteni.

kozmaakademia.hu

Összesen közel 7 ezer négyzetméternyi utat és parkolót alakítanak ki, térkőburkolattal 2,7 ezer, aszfaltfelülettel pedig 4,1 ezer négyzetméter látnak el. Az építkezésben felhasználnak 790 köbméternyi előregyártott vasbeton tartószerkezetet és 2150 köbméternyi monolit vasbetonelemet. Végül két szinten is kialakítanak egy-egy küzdőteret PVC-vel burkolt cementaljzattal.

 

HelyiBudapestsportcsarnoksportberuházásokCsepel