2024.03.29, Péntek

A fűtést, a meleg vizet és az áramot is megújuló energia adja a csillaghegyi strandon

mti, magyarepitok.hu

2018.02.13. 11:19

A nyár elejétől 11 új medencével, új főépülettel és csúszdaparkkal működik a fürdő, melynek kapacitása napi 1500 vendégre bővül.

Hirdetés

Sajtóbejárást tartottak a Csillaghegyi Strandfürdőben, melynek felújítását és bővítését tavaly januárban kezdte el a kivitelező Kalotherm Építőipari Zrt. A 3,5 milliárd forintos beruházásban a jelenlegi három szabadtéri medence mellett tizenegy új épül, emellett az intézmény energetikai rendszere is megújul. A sajtóeseményen kiderült, a projekt az elkövetkező hónapokban befejeződik, így az új fürdőegység várhatóan már az idei nyár elején fogadja a vendégeket.


Sósvizes és babamedence is lesz

A bejáráson a fejlesztés részleteit Tarlós István főpolgármester ismertette. Elmondása szerint a jelenleg is működőképes három medence mellett tizenegy új épül, amelyek közül az egyik alkalmas lesz versenyek megszervezésére is, de lesz sósvizes-, tan- és babamedence is.

A főpolgármester elárulta, hét szinten épül majd meg a fürdő, összesen hétezer négyzetméternyi területen épül a tizenegy új medence. Az új strandépületen belül külön wellness részleget, illetve vendéglátói szintet alakítanak ki. A fürdő vonzerejét növeli majd a két tagból álló, egész évben nyitva tartó csúszdapark is.


Megújuló energia fűti majd a medencéket

A fejlesztés egyik része a hatékonyabb energia felhasználást is támogatja, ezt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 286 millió forint fedezi. Ebben a részprojektben hőszivattyúkat építenek be fűtésre, valamint napelemeket áram előállítására, továbbá napkollektorokat a medencevizek melegítésére.

A beruházás költségeinek másik részét, mintegy 3,2 milliárd forintot Budapest finanszírozza.


A legmodernebb stranddá válhat a fővárosban

Tarlós István úgy fogalmazott, a beruházás célja kettős. „Az épület egyrészt

a lakosság színvonalasabb kikapcsolódását segíti wellness-részleggel, szaunavilággal, gyerekparadicsommal, valamint étteremmel. Másrészt a sportolók, elsősorban az utánpótlás céljait szolgálja a projekt.”

A főpolgármester felhívta rá a figyelmet, hatszáznál több ember fürödhet egyidejűleg majd a megújult strandon, amely napi szinten nagyjából 1500 látogatót lesz képes fogadni. „A Csillaghegyi strand Budapest valószínűleg legkorszerűbb, legmodernebb és leglátványosabb strandja lesz” – összegzett Tarlós István.

Helyifürdőfejlesztés