2024.10.05, Szombat

Az új Múzeumkert megálmodója lett az év tájépítésze

urbanista.blog.hu

2018.04.27. 21:21

A 26 jelöltből kiválasztott öt legjobb tájépítész az elmúlt három évben készült három tervével vett részt a döntőn.

A budapesti Katona József Színházban adták át tegnap a tájépítészszakma egyik legfontosabb elismerését, az Év tájépítésze díjat. Az Urbanista blog beszámolója szerint Szabó Gábor lett a győztes. A Tér-Team vezetője rangos címet három történelmi kert rekonstrukciójával nyerte el:

  • a dégi kastély parkja,
  • a keszthelyi Festetics-kastély parkja,
  • valamint a pesti Múzeumkert

hozta számára a sikert.

Az anonim jelölések után 26 jelöltből választotta ki a szakmai zsűri az öt legjobb tájépítészt, akik azután az elmúlt három évben készült három tervükkel pályázhattak a díjra.

A döntőben a következő építészek jutottak be:

  • Czakó Márta egy egészen speciális területtel, a filmes tájépítészettel foglalkozik.
  • A Gardenworks (azaz Doma-Tarcsányi Judit és Kuhn András) debreceni munkáikkal, így Békás-tó rekonstrukciójával és a nagyerdei stadion környezetrendezésével kerültek a döntőbe.
  • Dömötör Tamás nem csak tervez, például Balatonbogláron, de tájművészeti alkotótáborokat is szervez.
  • Szabó Gábor a három fent leírt történelmi kert rekonstrukciójával pályázott.
  • Tatai Zsombor többek közt a főváros zöldinfrastruktúra-fejlesztéseihez készített átfogó koncepciót, mint amilyen például a Rákos-patak revitalizációja.
Helyiépítészetdíjak