A megyei jogú városok között Érd rendelkezik a legkevesebb helyi munkahellyel, többek közt ezen is javítana a milliárdos beruházás.
Innovációs központ jön létre Érden, a projekt előkészítésére a Pest megyei város 250 millió forintot nyert el. A Pest Megyei Precíziós Diagnosztikai Innovációs Központ egy önkormányzati területen jön létre. A most elnyert forrás a terület közművesítésére és előkészítésére szolgál.
T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján az is kiderült, a fejlesztés a Gulyás tanya több mint öt hektáros területéből egy hektárt érint. A projekt becsült beruházási költsége közel bruttó egymilliárd forint. Az innovációs központ megépítésének költségét Pest Megye Önkormányzata finanszírozza majd.
A polgármester hangsúlyozta, a megyei jogú városok között Érd rendelkezik a legkevesebb helyi munkahellyel, illetve a legalacsonyabb iparűzésiadó-bevétellel.
„Ahhoz, hogy ez a 70 ezres lélekszámú város működőképes legyen, és a megfelelő urbánus szolgáltatásokat tudja nyújtani, évi 5-6 milliárd forinttal több iparűzési adóra lenne szükség”
- fogalmazott a politikus. „Ezt pedig csak az ipari parki fejlesztésekkel tudja Érd elérni. Ezért a város több területen is igyekszik ipari parkokat létrehozni.”
A már jelen lévő cégek mellé újabb vállalkozások betelepülése előtt nyithatja meg az utat Ajka a Főnix Ipari Park komplex infrastruktúra-fejlesztésének újabb ütemével. A város megbízásából a STRABAG többek között nagy teherbírású úthálózatot, az ipari tevékenységhez méretezett ivóvíz- és szennyvízvezetéket épít.