Az egyik szomszédos utca és az aluljáró is megújul a napi 200-300 ezer embert áteresztő téren.
Tavasszal számoltunk be a főváros legforgalmasabb csomópontjának felújításáról, melyre a fővárosi költségvetésben 1,8 milliárd forintot különítettek el.
A teret naponta 200-300 ezer ember érinti közlekedése során, felújításával egy régi adósságot törleszt a főváros és a VIII. kerület.
A TED-en most megjelent ajánlattételi felhívásban négy fő terület megtervezésére keresnek vállalkozót:
Tarlós István főpolgármester korábbi beszámolója szerint a Blaha Lujza tér jelentős, alapvető arculatváltáson megy majd keresztül. Megszüntetik a téren a szervizutat, a parkolót, növelik a zöldterületet, felújítják az aluljárót, megtörténik a környező utcák forgalomtechnikai felülvizsgálata.
A projekthez kapcsolódva a Corvin áruház alumínium borítását elbontják, hogy az eredeti neoreneszánsz homlokzat kibukkanjon alóla, és teljes felújítást kapjon. Utóbbi munka már elkezdődött, erről ebben a képriportban adtunk hírt.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.