2024.04.18, Csütörtök

Fontos új épülettel bővült Ferihegy

MTI

2018.08.02. 10:30

A légiközlekedés igényeinek változását is jól követi, és 5-6 millió fővel növeli az éves utasforgalmat.

Hirdetés

Elkészült a budapesti Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljához tartozó utasmóló, ami már szerdától megkezdte a repülős utasforgalom bonyolítását – derült ki az MTI híréből. A KÉSZ Építő Zrt. kivitelezésében folyó munkálatok két hónappal korábban befejeződtek a vártnál, az épületet fokozatosan adják át. A több mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi csarnok első beszállókapuját elsőként a Wizz Air asztanai járatának utasai vehették igénybe.
 

Egy időben akár tíz gép is csatlakoztatható

Az utasmólóhóz a teljes kiépülése után egyszerre három, úgynevezett szélestörzsű, interkontinentális utasszállító és négy keskenytörzsű, közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép, amelyek elérését esetenként buszos beszállítókkal egészítenek ki. A mintegy 8 milliárd forintos fejlesztéseknek köszönhetően 5-6 millió fővel növekedik a budapesti repülőtér éves utasforgalmi kapacitása.

 

Illusztráció (travelercircle.hu)


Új szálloda és kifutópálya is épült

A 2B terminálhoz kapcsolódó utasmóló megépítése az egyik legfontosabb része a Budapest Airport 50 milliárd forintos BUD 2020 elnevezésű, 2020 végéig megvalósuló repülőtér-fejlesztési tervének. A beruházás-sorozat részeként 2,3 kilométer hosszban megújították az egyes futópálya betonfelületét, az 1-es Terminál mellett új logisztikai bázis épült a DHL és a TNT Express számára, továbbá ezer férőhellyel bővültek a parkolók, és átadtak egy új repülőtéri szállodát is.
 

„A korszerű építési technológiának köszönhetően egy minden jegyében funkcionális, a légiközlekedés igényeinek változását is jól követő épületet sikerült megalkotni, amely elsősorban használhatóságával és nem hivalkodó megoldásaival nyerheti el az utazóközönség tetszését”

– nyilatkozta Stephan Schattney, a Budapest Airport Zrt. repülőtér-fejlesztési igazgatója.

A projekt részeként még idén ősszel elkezdődik egy új légi teheráru kezelő központ, a Cargo City építése a 2-es Terminál közelében, a vecsési oldalon, decemberben pedig egy új, hatszintes parkolóház építési munkáihoz látnak hozzá.

Liszt Ferenc repülőtérHelyiKÉSZ Zrt.Ferihegy