A H7-es csepeli és és H6-os ráckevei gyorsvasutat a föld alatt, a Soroksári út vonalán tervezik bevezetni Budapest belvárosába.
Úgy újítanák fel a ráckevei és csepeli HÉV-vonalakat, hogy az elővárosi járatok a Kálvin-téren elérjék a metróhálózatot – mondta el az InfoRádiónak Fürjes Balázs a főváros fejlesztéséért felelős államtitkár. A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztéséről tavaly novemberben jelent meg egy átfogó kormányhatározat, melyben számos más fejlesztés mellett szerepel
Most a H6-os és H7-es felújításával kapcsolatban fejtette ki az illetékes államtitkár, hogy az elkövetkező években a Kálvin-térig meghosszabbításra kerülő elővárosi kapcsolatok elérjék a metróvonalakat. A Belváros-Lipótvárosban található Kálvin-téren a HÉV-en utazók az M3-as és az M4-es metrókra is átszállhatnak majd.
A kibővülő tömegközlekedési csomópontig a föld alatt, a Soroksári út vonalán alakítanák ki a HÉV-kapcsolatot.
Teljes pályafelújítást végeznek a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza vasútvonal Bács-Kiskun vármegyei szakaszán. A 147-es vonalon zajló munkálatok során egyebek mellett kicserélik a síneket és az elhasználódott vasbetonaljakat, hét közúti–vasúti átjárót építenek át, valamint három kisebb hídon is beavatkoznak. A fejlesztés eredményeként lekerülhetnek a lassú jelek a Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszról.