Az új út a pilisi régióból Budakalász kihagyásával vezeti át a forgalmat a 11-es főútra.
A TED-en kihirdették a budakalászi közlekedésfejlesztés tervezői közbeszerzését, mely két részfeladatból áll. A budakalászi elkerülő út megtervezését az Uvaterv Zrt. végzi el 81,6 millió forintos szerződéses értéken. A pomázi iparterület jelenlegi bekötésének körforgalmi csomóponttá alakítását a Pro Urbe Kft. tervezi meg a 7,9 millió forintos szerződéses értéken. A feladat mindkét esetben a környezetvédelmi, engedélyezési, valamint kiviteli terv és tendertervek elkészítése.
Ahogy azt korábban megírtuk, a budakalászi 108-as út a Szentendrére vezető 11-es főút és a Pilist Pilisszentkereszten keresztül átszelő 1111-es út között épül meg.
Az elkerülő út a pilisi régióból Budapest felé tartó forgalomnak ad majd megoldást, miután a Pomáz felől érkezőket Budakalász kihagyásával tereli a 11-esre.
Az elkerülő már 1985-ben bekerült a város rendezési tervei közé, ám csak nemrég kapott engedélyt és állami költségvetési forrást a megvalósításhoz.
A kétszer egy sávos út 2500 méter hosszú lesz, egy körforgalommal, két különszintű csomóponttal jön létre. Átvezetés létesül a 11-es főút felett, valamint a 1111-es út és a HÉV-vonal felett. Utóbbi jelentőségét az adja, hogy jelenleg az ezirányú forgalmat gyakran megakasztja a HÉV érkezésekor a sorompó.
A projektben az elkerülő végén egy különszintű csomópont jön létre a 11-es főúton. Ehhez kapcsolódva a 11-es főút mintegy 2,1 kilométeren bővítést kap.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.