Civil nevén Tarján Veronika Magyarország egyik legismertebb gyerekkönyvét, a Mosó Masa mosodáját élesztette újjá.
Május 12-én vasárnap a Budapest Jazz Clubban (BJC) mutatja be a Mosó Masa mosodája című zenés estjét Veronaki, vagyis Tarján Veronika zenekara. Az énekes Varga Katalin költő és írónő unokájaként missziójának tekinti, hogy nagymamája művészi örökségét továbbadja a következő generációknak.
A Mosó Masa mosodája az eredeti, a betűk tanulását segítő könyvet egészíti ki. Emellett a dalokhoz tízrészes animációs filmsorozat készül, amely játékos formában segíti a nyelvtani szabályok elsajátítását - olvasható a lemezről szóló közleményben.
A feldolgozásokban kiemelt szerepet kapott a gyermeki humor és a különleges ritmika, így játékos formában ismerhetik meg a gyerekek a magyar népzenei kultúra kincseit, a magyar nyelv sokszínűségét és szabályait.
Biatorbágynál dolgoztak az MKIF szakemberei.
Megújul a Vác-Balassagyarmat vasúti mellékvonal, amelyen több mint 3 milliárd forintos "beavatkozást" végeznek idén, és ennek keretében teljesen átépítik a pályát Vác és Szokolya között - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán kedden.