A tárlat mely az 1889-es nyitás óta eltelt évek történéseit mutatja be egy évig lesz megtekinthető a közönség számára.
A Fővárosi Nagycirkusz jubileumi ünnepségén bemutatták a Cirkuszi csodaemberek - Életútinterjúk cirkuszművészekkel című könyvsorozat első öt kötetét, valamint a cirkusz közönségforgalmi terében megnyitották a Nincs mááásik! - 130 éves a Fővárosi Nagycirkusz című jubileumi kiállítást.
A jövőt építeni a múlt tisztelete, a múlt ismerete nélkül nem lehet. A könyvsorozat azokról szól, akiknek a magyar cirkuszművészet eredményeit köszönhetjük - hangzott el az esemnyen.
A fotókkal gazdagon illusztrált kötetek a magyar cirkuszművészet neves artistaművészeinek életébe nyújtanak bepillantást. Az érdeklődők kulisszatitkok, példaértékű emberi sorsokat ismerhetnek meg, fájdalmakról és sikerekről, akaraterőről és kitartásról olvashatnak. A kötetek szerkesztője Fekete Péter és Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgjai. Az interjúkat Szekáry Zsuzsanna, a kötetekben található fotókat Urbán Ádám készítette.
A kiállítás megnyitóján elhangzott: Wulff Ede 1889. június 27-én nyitotta meg az első kőcirkuszt Magyarországon, a tárlat az azóta eltelt 130 évet mutatja be. Az egy éven át látogatható kiállítás a cirkuszhoz köthető kulcsfogalmak köré épül, és játékos formában szabad mozgást enged a nézőknek, hogy felfedezzenek különböző összefüggéseket események között, térben és időben egyaránt.
A tablókon archív anyagok, plakátok, dokumentumok, fotók, különleges tárgyak, világot megjárt kellékek, kosztümök, cipők láthatók. A kiállításon a közönség bepillantást nyer a világhírű magyar artisták és a cirkuszművészet zárt világának mindennapjaiba. A tárlat a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor (1921-2002) emléke előtt tiszteleg.
A kiállítás címe a művész világsikerű számára utal, amelyben elhangzik: "Van mááásik!". A tárlat címe: "Nincs mááásik!", hiszen a Fővárosi Nagycirkuszból csak egy van, egyszeri és megismételhetetlen "attrakció".
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.