A fejlesztésben két tornaterem és egy uszoda is létrejön, összesen 24 ezer négyzetméternyi alapterülettel.
A TED-en megjelent a Dunakeszi Szakgimnázium és Gimnázium új iskolaépületének, valamint a hozzá kapcsolódó uszodaépületnek a tervezői közbeszerzése.
A dunakeszi önkormányzat honlapja októberben számolt be arról, hogy megszületett a kormánydöntés két új középiskolai intézmény támogatásáról. Az akkori hír szerint egy közel 700 tanuló befogadására alkalmas kéttannyelvű gimnázium és 850 diák oktatását végző, informatikai, közgazdász, gépész és elektronikai szakirányokat indító szakgimnázium jön létre a jövőben.
A most megjelent közbeszerzés egy szakgimnáziumi és gimnáziumi feladatokat ellátó iskolaépület paramétereit részletezi. Többek közt
Az uszodában egy vízilabda-mérkőzés megrendezésére alkalmas medence, és egy tanmedence épül a hozzájuk tartozó kiszolgáló funkciókkal.
Az intézmények várható nettó alapterülete 24 000 négyzetméter, ebből az uszoda 2 700 négyzetmétert tesz ki. A beruházás várható bekerülési értéke nettó 15,822 milliárd forint.
A dunakeszi.hu-n hivatkozott kormányzati döntés értelmében 2023-ra felépülhet a Művészetek Háza is, amely egy alapfokú művészeti iskola mellett 750 férőhelyes színház- és koncertteremet, tánc- és kamarateremet is működtet majd a Duna menti városban.