A fővárosi Hunyadi téri épület egy 1,14 milliárd forintos fejlesztés során kapta vissza régi varázsát az Épkar munkájával.
Korábban látványos fényjáték-vetítésen készült képeket közöltünk elkészülte után a főváros VI. kerületének frissen megújult műemléképületéről, a Hunyadi téri vásárcsarnokot, melynek restaurálását az Épkar Zrt. végezte el. Most elküldtük fotósunkat a hétköznapi megvilágításban is kedvező látványt nyújtó csarnokhoz, melyről friss, részletes galériával számolunk be.
Az eredtileg 1897-ben, Czigler Győző tervei alapján kialakított vásárcsarnok teljes körű restaurációt kapott. Homlokzatát a műemlékvédelem szempontjainak megfelelően újították fel, még az ablakok és ajtók fémelemeit is az eredeti tervek alapján rekonstruálták.
A munkálatok során emellett többek között


























Tíz szakaszon, több mint 26 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását indította el Heves vármegyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. Modernizálták a térség egyik legrosszabb állapotú útját is.