Már keresik a tervezőt a beruházáshoz, melyben felújításokat és új építéseket is végrehajtanak a budai intézményen.
Állami Egészségügyi Ellátó Központ kihirdette a Szent János Kórházra vonatkozó tervezői közbeszerzést. A hirdetmény szerint az észak-budai centrumkórház az Szent János Kórház és Szakrendelő és a Kútvölgyi Klinikai Tömb telephelyének fejlesztésével jön létre. Ennek során felújítási munkákat is elvégeznek rajtuk, illetve új részek is épülnek. Mindkét kórház épületegyüttese műemlékvédelem alatt áll.
A mostani kiírás nyertesének el kell készítenie az centrumot érintő átfogó kórházfejlesztési koncepciót, továbbá az átmeneti működés organizációs tervét is.
Emellett többek közt az alábbiakat kell elvégeznie
Az EB Hungary Invest Kft. valósítja meg az Aerogate Homes lakóparkot, amelynek első ütemében 155 lakás épül, Ybl-díjas tervezők és jelentős generálkivitelezői tapasztalat bevonásával.