2024.03.28, Csütörtök
Fejlődik az agglomeráció: 12 iskolát bővítenek ki, 4 új épül
Illusztráció

Fejlődik az agglomeráció: 12 iskolát bővítenek ki, 4 új épül

mti, magyarepitok.hu

2020.02.13. 10:03

60 milliárd forintos program indult a főváros környéki településeken, mely 14 ezer tanulót érint.

Hirdetés

Jelenleg is zajlanak iskolaépítkezések Budapest agglomerációjában, illetve a szeptemberi iskolakezdésre is elkészült számos intézmény. Előbbiek közé tartozik az a budakalászi projekt, ahol a Swietelsky Építő Kft. alakít ki új intézményt zöldmezős beruházásban, az elkészült épületek között pedig többek között beszámoltunk már az Épkar Zrt. és a Zeron Zrt. által felépített budakeszi Széchényi István Általános Iskola átadásáról is.

 

Több mint 200 új tanterem épül

Most egy 60 milliárd forintos projektsorozat ért el fontos mérföldkőhöz, mely a fővárost övező települések köznevelési infrastruktúrájának fejlesztését szolgálja. A beruházássorozat 16 helyszínt érint:

négy esetben teljesen új iskolát építenek, míg 12 iskolánál jelentős kapacitásbővítést valósítanak meg.

Az intézmények a XXI. századnak megfelelő iskolák lesznek, ahol tornateremre van szükség, ott azt is kialakítják, valamint technikai felszerelésekkel, így digitális táblákkal is ellátják azokat. Az építkezések mintegy 14 ezer tanulót érintenek. A négy új iskola 80 tantermet, a 12 intézménybővítés pedig további 136 termet jelent.

 

Ezt a 16 települést érinti a beruházássorozat

Maruzsa Zsolt államtitkár államtitkár azt követően jelentette be a fejlesztéscsomagot, hogy a beruházásokkal kapcsolatos egyeztetésre hívta az érintett települések polgármestereit szerdán. Korábbi ismertetése szerint Veresegyházán, Dunaharasztiban, Csömörön és Kistarcsán is új iskola épül.

Emellett Nagykovácsiban, Diósdon, Gyömrőn, Inárcson, Dunavarsányban, Délegyházán, Szigethalmon, Kismaroson, Sződön, Vácdukán, Őrbottyánban és Tahitótfaluban bővítik az iskolákat 8, 16, illetve 24 tanteremmel. Most az államtitkárral egyeztető kismarosi polgármester az MTI beszámolója szerint úgy fogalmazott: a településen új iskola épül.

 

2023-ban adják át a 16 fejlesztést

A projektek sikeres előkészületeken vannak túl, a tervek szerint nyárig a megvalósíthatósági tanulmányok elkészülhetnek, és ezt követően kiírhatják a beruházásokra a közbeszerzést. 2021-ben megkezdődhetnek az építkezések, az iskolákat pedig 2023-ban adhatják át.

Maruzsa Zsolt emlékeztetett: az állam 2014-ben országosan egy olyan köznevelési infrastruktúra-fejlesztést indított el, amelyhez összesen 158 projekt tartozott eddig, ehhez kapcsolódik a további 16 iskolafejlesztés. Hozzátette: emellett a Modern városok programban körülbelül tucatnyi beruházás zajlik a megyei jogú városokban is 50 milliárd forintos nagyságrendben, illetve uniós költségvetési forrásból összességében 126 milliárd forintot használnak fel hasonló célokra.

HelyiDunaharasztiúj iskolaépületVeresegyházKistarcsaiskolaépítésKismarosCsömörÉpkar Zrt.Swietelsky Magyarország Kft.Zeron Zrt.Swietelsky Építő Kft.