2024.10.23, Szerda

Dunaharaszti

Három üzletág összehangolt munkájával épült csarnok és iroda a fővárosi agglomerációban

2023.07.04

Helyi

A projekt specialitása, hogy a meglévő csarnoképülethez való csatlakozással, egy több, mint 7500 négyzetméter alapterületű egybenyitott raktárépület valósult meg.

Új általános és művészeti iskolát kapnak a dunaharaszti gyerekek

2022.01.01

Helyi

Nem túlzás azt állítani, hogy új oktatási, művészeti központtal lesz gazdagabb a Pest megyei város, hiszen a tervek szerint a két épületben előadótermek, táncterem és hangversenyterem is lesz. A zeneiskolában hagyományápoló művészeti képzés folyik majd.  

Fejlődik az agglomeráció: 12 iskolát bővítenek ki, 4 új épül

2020.02.13

Helyi

60 milliárd forintos program indult a főváros környéki településeken, mely 14 ezer tanulót érint.

Sportközpontot kapott Dunaharaszti

2018.06.17

A Pest megyei város új létesítményében 500 fős lelátó várja majd a nézőket

Öt futballpálya méretű raktár épült Dunaharasztiban

2017.09.13

A Coca-Cola 2 milliárd forintos beruházásban a hazai legnagyobb élelmiszeripari raktárcsarnok jött létre.

A Coca-Cola Dunaharasztiban építi fel hazánk legnagyobb élelmiszeripari raktárát

2017.04.05

2 milliárd forintos beruházással 6500 négyzetméteres csarnok építése kezdődött meg a cég központjában. A tárolókapacitások bővítését a folyamatosan növekvő kivitel tette szükségessé.

Új iskolaépületet adtak át Dunaharasztiban

2015.12.17