2024.10.12, Szombat

5,1 milliárd forint szétosztásáról döntött a Pest Megyei Közgyűlés a VEKOP keretéből, vissza nem térítendő támogatásként.

A Pest megyei önkormányzat weboldala, a pestmegye.hu szerint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése elnevezésű pályázatának keretében a megye 22 településén bölcsődék és óvodák épülhetnek, fejlődhetnek.

A pályázati kiírás szerint az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 millió, maximum 400 millió forint volt. Ebből az összegből a legtöbb településen új intézmény épül, néhány helyen pedig felújítást és eszközbeszerzést végeznek.

A nyertes települések listája: Gyömrő, Üllő, Péteri, Szentendre, Budaörs, Tápióbicske, Vác, Nagykáta, Vecsés, Dabas, Dunakeszi, Kistarcsa, Pomáz, Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Maglód, Biatorbágy, Budakeszi, Százhalombatta, Üröm, Pilisvörösvár és Dunavarsány.

A felhívásra helyi, valamint nemzetiségi önkormányzatok és társulásaik, egyházak, civil szervezetek, közalapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozások pályázhattak.

SzentendreBudakesziBudaörsDunakesziVácPest megyeSzigetszentmiklósSzázhalombattaDunaharasztiBiatorbágyVEKOPNagykátaPilisvörösvárPomázVecsésKistarcsabölcsődeÜllőTápióbicskeóvodafejlesztésDunavarsány