2024.10.15, Kedd
Így kezdődik el az ötös metró projektje
tundria.com

Így kezdődik el az ötös metró projektje

mti, magyarepitok.hu, ted.europa.eu

2020.02.24. 13:13

Nyílt uniós közbeszerzéssel vágnak neki a budapesti közösségi közlekedés számára meghatározó jelentőségű projektnek.

Elindulhat a HÉV-közlekedés teljes megújítása és bővítése, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) kiírta az úgynevezett 5-ös metró első ütemének tervezésére szóló tendert – mondta el késő délelőtt az MTI-nek nyilatkozva Fürjes Balázs.

A fővárossal, az agglomerációs településekkel, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK), a MÁV-val és szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetések alapján hétfőn megjelent az első munkaszakasz tervezőjének kiválasztására kiírt nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás. A projektről legutóbb tavaly januárban számoltunk be.

 

Kevesebb átszállás lesz: akár egymillió utas járhat jól

A főváros és az agglomeráció fejlesztéséért felelős kormánytisztségviselő elmondta: Budapesttel, az környező településekkel, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK), a MÁV-val és szakmai szervezetekkel folytatott egyeztettek.

A HÉV-ek felújítása és fejlesztése,

távlatilag az északi és a déli HÉV-ek Duna alatti összeköttetését jelentő úgynevezett 5-ös-metró gyorsabbá, kényelmesebbé, átszállásmentessé teheti hetente akár egymillió utas közlekedését, csökkenti a dugókat az utakon, javítja a budapesti levegőminőséget.

Az állam a fővárosi önkormányzattal egyeztetve 2018 novemberében döntött az előkészítés megkezdéséről és arról, hogy a fejlesztést a 2021 és 2027 közötti európai uniós forrásokból valósítsák meg Budapesten és az agglomerációban. A tervezést a BFK irányítja.

 

 

A ráckevei és a csepeli HÉV teljesen megújul

Vitézy Dávid, a BFK vezetője arról nyilatkozott, hogy a tervezési feladat tartalmazza többek között

  • a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli) HÉV teljes felújítását,
  • megállóik akadálymentesítését,
  • az utastájékoztatás megújítását,
  • az állomások környezetének rendezését,
  • P+R parkolók létesítését,
  • a vonalon a sebességkorlátozások megszüntetését és a sebesség emelését,
  • valamint Csepelen vonalhosszabbítási tervek készítését az Erdősor útig.

 

A Kálvin térig jön be az új vonal

A tervek között szerepel, hogy a H6-os és a H7-es vonalát - összefonódva - a Közvágóhíd állomástól a föld alatt, Boráros téri megállással a Kálvin térig meghosszabbítják, új átszállási kapcsolattal a 3-as és a 4-es metróra, megteremtve ezzel a közvetlen belvárosi kapcsolatot.

 

Új sétányt kap a Duna-part

A beruházási program része a csepeli HÉV felszíni, Duna-parti nyomvonalának kiváltása után új Duna-parti sétány tervezése a Boráros tér és a Déli Városkapu fejlesztési terület között, valamint a fejlesztés által érintett fontos budapesti közterek, csomópontok rendezése (Boráros tér, Közvágóhíd).

A H5-ös (szentendrei) HÉV vonalán

  • modern, akadálymentesített megállókat adnak majd át
  • és Békásmegyertől Szentendréig teljesen felújított vasúti pályát terveznek
  • a sebességkorlátozások megszüntetésével,
  • az állomások környezetének rendezésével.

 

Teljes észak-déli összeköttetés is szerepel a tervekben

A teljes fejlesztési koncepció lényege

a H5-ös, a H6-os és a H7-es HÉV összekötése a belváros alatt, ezzel egy észak-déli, gyorsvasúti rendszer létrehozása, amelyen akár az Esztergom felől és Kunszentmiklós-Tass felől érkező elővárosi MÁV-vonatok is közlekedhetnek majd a jövőben.

Ennek a koncepciónak befejezését jelentő új, összekötő alagutat vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány is készül a most megrendelendő munkák részeként, ez kijelöli ennek a távlati fejlesztésnek a nyomvonalát és megállóit.

SzentendreHelyiBudapestEsztergomHÉVCsepelRáckevemetrófejlesztésmetrófelújításBudapest Fejlesztési Központ