A felvételek 2019-ben Budapesten és Varsóban készültek.
Új albummal jelentkezik a Hungarian FolkEmbassy & Barátai, a magyar-lengyel barátság napján, hétfőn debütáló hanglemez a Lajkó Félix & Vołosi, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Fekete-Kovács Kornél - Kuba Stankiewicz Duó által fémjelzett Felczak-lemezek sorozat negyedik darabja.
A Junior Prima díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által vezetett, a magyar népzenét és kultúrát a világ négy kontinensén képviselő Hungarian FolkEmbassy zenei együttműködéseinek lenyomata az együttes harmadik lemeze.
A hanglemezen szerepel az Európa-szerte ismert zenészekből álló Musica Profana régizenei együttes Andrejszki Judit vezetésével, állandó és ebből az alkalomból meghívott vendégek, a magyar és a lengyel népzene kiemelkedő képviselői, valamint egy-egy magyar és lengyel színművész, többek között:
A Felczak-lemezek a zenén keresztül mutatják be a lengyel és magyar nép barátságát, amely a történelmi múltban gyökerező érzelmekből, gondolkodásmódból és a közös értékrendből táplálkozik. A felvételek 2019-ben Budapesten és Varsóban készültek. A dalszövegek és fordításaik megtalálhatók a Hungarian FolkEmbassy és a Philidor Intézet honlapjain.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.